|
|
|
|
Ferencváros: kedvcsináló keddi játék? - Rajt az európai klubkupákért (4. rész)
|
A Bp. Honvéd az elmult szombati, Rába ETO elleni 2:1-es hazai siker után érthetően jó hangulatban edzett hétfő délelőtt. A kispesti foglalkozáson senki sem jelentett sérültet. Both József vezetőedző és a neki segitő Egervári Sándor edző amolyan regeneráló gyakorlatokat iktatott programba. - Az igazán komoly foglalkozást majd kedden tartjuk, Lovasberénybe utazunk, és az ottani edzés végén adom meg a kezdőcsapatot is - jelezte Both József. A piros-fehér játékosok egyike, Pisont András ugy nyilatkozott, ő ugyan még csak ,,zöldfülünek,, számit a kupában, de ha lehetőséget kap a Vojvodina ellen, akkor mindent megtesz azért, hogy jó labdákat adjon Fodornak, Gregornak. - Hazai környezetben kötelezőnek mondják a győzelmet, nem lehet tehát más tervünk, mint nyerni - mondta a 19 esztendős középpályás. x x x A négy magyar együttes közül a ,,legfrissebb,, a Videoton volt, a székesfehérváriak már vasárnap este Edinburgh-ban edzettek. A vidéki csapat az 1984/85-ös UEFA Kupában minden várakozást felülmult. Döntőig verekedte magát, és ezüstérmet szerzett. Az akkori szép menetelés résztvevői közül már csak kevesen maradtak, de a ,,maiak,, is tudják, micsoda bravurnak számitott akkoriban - többek között - kiverni a Dukla Prahát (1:0, 0:0), a Partizán Beogradot (5:0, 0:2), a Manchester Unitedet (0:1, 1:0, majd hosszabbitás és büntetők döntöttek a Videoton javára), és persze a csucsot az jelentette, amikor a Bernabeu stadionban legyőzték a Real Madridot. Az volt a két döntő közül a második, az elsőt a fehérváriak 3:0-ra elveszitették saját stadionjukban. A Videoton várható kezdőcsapata: Petry - Kuttor, László, Takács, Horváth - Máriási, Emmer, Petres - Jónás, Csucsánszky, Szprecsak. x x x (folyt.köv.)
1989. szeptember 11., hétfő 14:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|