|
|
|
|
Tőkés Lászlóról
|
--------------- München, 1989. szeptember 6. (SZER, Magyar híradó) - A neves lelkésznek, Tőkés Lászlónak nemsokára el kell hagynia Temesvárt. Egy távoli kis Szilágy megyei faluba helyezik. A körülményekről Ara Kovács Attila számol be: Sokan arra számítottak, hogy - persze ideiglenes jelleggel - a román hatóságok most felfüggesztik Tőkés László elleni intézkedéseiket, és a temesvári református lelkész szüntelen zaklatását. Mondom: most. Amikor világi és egyházi tényezők rendre és igen tiszteletre méltó következetességgel foglalnak állást az erdélyi magyarság emberi és kollektív jogainak megsértése ügyében, jelesül pedig a tiszteletes példamutató magatartása mellett. Tőkés László - mint ismeretes - több esetben igen határozott hangnemben kritizálta a nemzetközi és a magyar nyomtatott sajtóban, valamint a televízióban és rádióban a román rezsim politikáját. Ezt követően szinte teljesen elszigetelték őt a külvilágtól. Így külföldről telefonon gyakorlatilag ma már lehetetlen elérni. Fontosabb és jellemzőbb ugyanakkor, hogy a titkosrendőrség elsősorban egyházi elöljáróit igyekszik - nem kis sikerrel - megnyerni félreállításához. Az aradi esperesi hivatalból kiszivárgott újabb értesülések szerint a Securitate nyomására Papp László nagyváradi püspök, Tőkés elöljárója augusztus 13-ikára magához rendelte e temesvári presbitériumot azzal a szándékkal, hogy megosztva őket, maga járuljon hozzá a lelkész eltávolításához. Minthogy ez nem sikerült a hatóságokat mindenben kiszolgáló püspöknek, augusztus 18-ikára magát Tőkés Lászlót rendelte fel Nnagyváradra a gyülekezet két másik tagjával, Ontervéger Tibor főgondnokkal és Szalai Gusztáv gondnokkal egyetemben, hogy immáron tőlük próbálja kizsarolni a lemondást. Mindhiába. (folyt.)
1989. szeptember 6., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|