|
|
|
|
Kovács Irén ezüstérmes, a csapat ötödik (1. rész)
|
Füredi Marianne, az MTI kiküldött munkatársa jelenti: 1989. augusztus 6. vasárnap (MTI) - Amikor még a futás volt a női öttusa világbajnokságok zárószáma - mint például tavaly Varsóban - nagy valószínűséggel ki lehetett számolni, mi is lesz a végső sorrend. Hiszen a versenyzők ismerték egymás képességeit, s egy-két másodpercnyi eltérés még nem borította fel az elképzeléseket. Viszont a lovaglásban a sportoló mellett a négylábútól is függ az eredmény, ezért valóban a végsőkig nyílt a harc. Igy volt ez vasárnap Bécsújhelyen is, a 9. női vb színhelyén. A lovaglás előtt olyan tömör volt az élmezőny, hogy például a negyedik helyen álló Kovács Irént csak 65 pont, alig több mint két verőhiba választotta el a vezető amerikai Norwoodtól. De csapatban is csak egy verőhibával voltak előbb a szovjetek, mint a magyar trió. A zárószámot a közeli Weikesdorfban, egy gyönyörű pályán, napsütéses időben rendezték meg. A 15 akadályból (1 kettes és 1 hármas is) álló pálya szintidőn, 1:43 percen belüli hibátlan teljesítése jelentett 1100 pontot, az időtúllépésért másodpercenként 2 pontot vontak le. Az első körben lovagolt a négy szám után a mezőny második felében álló harminc versenyző. Ekkor nem volt maximális eredmény, s ketten 0 pontot lovagoltak. A második kanyarban harmadikként indult a nagy vetélytárs szovjet csapatból Zsana Gorlenko, akit a tavalyi vb-n kizártak ebből a számból. Most sem volt szerencséje: lova többször kitört, így ismét 0 ponttal zárt. Felcsillantak a remények... Hetediknek lovagolt a pályára Temesi Krisztina. A magyar tábor lélegzetvisszafojtva figyelte a Csepel versenyzőjét. Sajnos, nem volt szerencséje, mert lova ott folytatta, ahol az első kanyarban abbahagyta. Akkor tízszer kitört, és vert is. Most kilencszer tört ki, és verőhibája is volt. Már azért kellett drukkolni, nehogy lejárjon az idő, s pont nélkül jöjjön le Temesi a pályáról. Végül teljesítette a számot, de csak 530 pontot szerzett. A csapat érmes reményei elszálltak. Nemcsak az égen, hanem Magyar Vilmos szövetségi kapitány arcán is gyűltek a felhők. Aztán következett Tulok Andrea. A negyedik vb-jén szereplő győri sportoló szépen lovagolt, igaz, a 9-es akadályt verte, de többet nem hibázott (1070). Közben eleredt az eső, a nézők körében előkerültek az ernyők, esőkabátok. Mire Kovács Irén szerepelt, már zuhogott. A negyedik helyen álló versenyző a 12-es akadályig hibátlanul ment, ott fölöslegesen irányította a lovat, így rombolás lett a vége és 1042 pont. (folyt.köv.)
1989. augusztus 6., vasárnap 17:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|