|
|
|
|
A Magyar Október Pártról
|
London, 1989. június 30. (BBC) - Budapesten megalakult a Magyar Október Párt. A húszegynéhány alapítótagot számláló új párt nyilatkozatát többek között Krassó György, Keszthelyi Zsolt, Mikes Tamás és Nagy Jenő írta alá. Siklós István telefoninterjút kért Krassó Györgytől. Először azt kérdezte tőle, hogy: - Miért volt szükség az új párt létrehozatalára? - Amikor én ezelőtt körülbelül két héttel megérkeztem Magyarországra, már mindjárt az első nap arra a következtetésre jutottam - amire, mint kiderült, számos régi és újabb barátom már régóta jutott -, hogy a látszólag demokratikus változások valójában felülről vezérelt manipulált folyamatok, és ezek lényegében a jelenlegi hatalmi struktúra korszerűsített formában való átmentését szolgálják. - Beleértve a Demokrata Fórumot is, és a többi szervezetet is ilyennek tekinti? - Nem, én ezt nem úgy gondolom - és azt hiszem ők sem. Az egyes szervezetek lehetnek nagyon jóindulatúak. Hanem maga az egész folyamat - amiben úgy tűnik, hogy inkább a bába szerepét játsszák - ez másutt van eldöntve, és mindenki eljátssza a maga szerepét. Persze én nem vagyok ennyire júindulatú ezekkel a szervezetekkel szemben, de biztos hogy sokan nagyon jót akarnak ott. Itt az a probléma az egészben, hogy ezek a tárgyalások valószínűleg jóindulatú céllal vannak - úgymond - elrendelve, és hogy ezeknek az egyik célja az, hogy elkerüljék a forradalmat, amit itt robbanásnak szoktak nevezni most, gondolván, hogy egy békés megegyezés, amit megkötnek ezek a szervezetek, az levezetheti a feszültséget. (folyt.)
1989. június 30., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|