|
|
|
|
Díszpolgári címet és Pro urbe kitüntetéseket adományozott Zalaegerszeg tanácsa
|
1989. április 17., hétfő - Díszpolgári címet adományozott Portisch Lajos nemzetközi sakk-nagymesternek hétfői ülésén Zalaegerszeg tanácsa. A zalai megyeszékhelyen született, 52 esztendős világhírű sportember első sikereit szülővárosában érte el. S bár 1955 óta Budapesten él, Zalaegerszeghez fűződő kapcsolatát mindig őszinte ragaszkodással megtartotta. A nyolcszoros világbajnokjelöltet (kétszer a legjobb négy közé került) és kilencszeres magyar bajnokot egyhangú döntéssel érdemesítette a ,,Zalaegerszeg város díszpolgára,, címre a testület. Portisch Lajos hatodikként részesült ebben az elismerésben; a korábbi kitüntetettek között olyan személyiségek találhatók, mint Pais Dezső nyelvész professzor, Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész és Keresztury Dezső akadémikus. Ezúttal ítélte oda a tanács a ,,Pro urbe Zalaegerszeg,, kitüntetést is. Ezt - a végrehajtó bizottság javaslatát ugyancsak elfogadva - Rácz Tibor színművész, a helyi Hevesi Sándor Színház alapító tagja, Gergye László agrármérnök, a Zalaegerszegi Állami Gazdaság igazgatója és Vajda József nyugalmazott általános iskolaigazgató, a zalai népi hagyaték kiváló gyűjtője kapta meg. A négy kitüntetettnek - a hétfői tanácsülés keretében - Kustos Lajos, Zalaegerszeg tanácselnöke adta át a kitüntetéseket. (MTI)
1989. április 17., hétfő 17:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|