|
|
|
|
A közönségnek is bemutatkozott a világbajnok
|
1989. február 10. péntek (MTI) - Pénteken, a Vasas Fáy utcai ökölvivótermében nyilvános, bemutató jellegü edzést tartott Simon Brown váltósulyu IBF profi világbajnok, aki egyik résztvevője lesz a jövő szombati Budapest Sportcsarnokbeli nagy bokszfesztiválnak. Első nyilvános budapesti fellépését nagy érdeklődés kisérte: a zsufolásig megtelt helyiségben a bajnok bevonulását kitörő taps fogadta. - Remekül érzem magam a magyar fővárosban, s nagy izgalommal várom a találkozást a közönséggel - jelentette ki a 24 éves Brown az öltözőbe menet az MTI munkatársának. - Biztos vagyok benne, hogy nagy csatát, kitünő mérkőzést láthatnak majd, természetesen én nyerek. A bokszoló gyakorlását menedzsere, Don Elbaum vezényelte a kötelek mellett. Rövid bemelegitő mozdulatok után a világbajnok és edzőpartnerei - két igen jó mozgásu fiatal öklöző - fejvédőket vettek fel, majd felváltva léptek a szoritóba. Brown főleg a belharcot, a rövid ütéseket gyakorolta, s annyit már az első pillanatokban bebizonyitott, hogy villámgyors és kitünően védekezik. A hálás közönség minden egyes menet végén kitörő lelkesedéssel köszönte meg a világbajnoki bemutatót. Az edzést számos szakember mellett megtekintette Papp László háromszoros olimpiai bajnok, szövetségi kapitány is, akit egykor profi öklözőként is megismert a világ. - A látottak alapján még korai lenne határozott véleményt formálnom Brownról, annyit viszont máris mondhatok, hogy kivételes képességekkel rendelkezik - nyilatkozta. Nagy küzdelmet természetesen pár nappal a világbajnoki döntő előtt nem láthattak a nézők, de a java még csak ezután következik... x x x Simon Brown pénteken délelőtt a Mozgássérültek Állami Intézetében járt. Itt - tolmács segitségével - elbeszélgetett a fiatalokkal, majd ötven, általa megvásárolt jegyet osztott szét közöttük a jövő szombati világbajnoki döntőre, s dedikált plakátokat, fényképeket is adott rajongóinak.+++
1989. február 10., péntek 16:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|