|
|
|
|
Ülést tartott az Országgyűlés kereskedelmi bizottsága (3. rész)
|
A kereskedelmi és piacfelügyelőségek szintén fontos szerepet töltenek be a fogyasztói érdekvédelemben. Évente 26-28 ezer kereskedelmi egységet ellenőriznek, részben önállóan, részben a minőségellenőrző intézetekkel közösen. Az elmúlt hét évben a felügyelőségek több mint 48 millió forint jogtalan többletbevétel elvonását kezdeményezték, s a kereskedőket 10 millió forint értékben kötelezték a vevők kártalanítására. A miniszterhelyettes úgy látja, várható, hogy a lakosság öntevékeny csoportokat hoz létre a közeljövőben a kereskedelem, illetve a minőség ellenőrzésére. Véleménye szerint ezeket a társadalmi szervezeteket a Fogyasztók Országos Tanácsának kellene irányítania, illetve tevékenységüket koordinálnia. Rév Lajos, a Fogyasztók Országos Tanácsának elnöke úgy nyilatkozott, hogy a FOT továbbra is társadalmi szervezetként kívánja védeni a fogyasztók érdekeit. Igénylik viszont, hogy a különféle - a fogyasztókat érintő - rendelkezések meghozatala előtt az illetékes szervek elképzeléseit véleményezhessék, javaslatokat tehessenek. A kereskedelmi miniszterrel már tárgyaltak erről, s a miniszter egyetért elképzeléseikkel. A beszámolót követő vitában Békési Istvánné (Pest megye) felhívta a figyelmet, hogy a kereskedelmben a jelenlegi bérek és munkakörülmények sem a minőségi munkát, sem az áru minőségvédelmét nem teszik lehetővé. A legtöbb helyütt gyenge a technikai felszereltség, sok a fizikai munka, amit többnyire nők végeznek, s a szakképzetlen kereskedelmi dolgozóktól nem lehet megkövetelni, hogy az átvett áruk minőségét szakszerűen ellenőrizzék. Elmondta továbbá, hogy véleménye szerint a szállítók felelősségére nem fordítanak az illetékesek kellő gondot, a minőségi hiányosságokat majd mindig a kereskedelem rovására írják. Javasolta, hogy a készülő új kereskedelmi törvény egységesen tegye felelőssé a minőségért mindazokat, akik az áru előállításában, szállításában és forgalmazásában részt vesznek. Kovács Lászlóné (Budapest) úgy véli, hogy ha a FOT valamelyik államminiszter közvetlen irányítása alá tartozna, nagyobb tekintélyre tehetne szert, így ugyanis nincs intézkedési jogköre, s a FOT ellenőrei sem tehetnek többet a minőségvédelem javításáért, mint bármelyik vásárló. Csipkó Sándor (Bács-Kiskun megye) a szolgáltatásokban tapasztalható gondokról szólt. Mint mondotta, közismert, hogy a szolgáltatások legális árbevétele mintegy 43 milliárd forint évente, s csaknem ennyi az illegálisan végzett szolgáltatások ellenértéke is. (folyt.köv.)
1989. január 31., kedd 17:38
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|