|
|
|
|
A Függetlenségi Párt megalakulása
|
London, 1989. április 2. (BBC) - A Magyar Függetlenségi Párt 1947- ben az Isten, haza és szabadság jelszó alatt mintegy 14 százalékát szerezte meg a szavazatoknak - főként a főváros nagypolgári lakosságának támogatásával -, de miután a kommunisták átvették a koalíciós kormány feletti hatalmat, még ugyanabban az esztendőben megvonták tőlük a parlamenti képviseletet. Ma a párt újjáalakulását követő első budapesti nyilvános ülésen Hornyák Tibor, a párt elnöke a mintegy 200 fős hallgatóság előtt elmondta, hogy pártja a marxista elmélet kollektivizmusa helyett az egyén szabadsága mellett foglal állást. Hornyák Tibor maga hat évet töltött börtönben az 1956-os forradalmat követően. Mai beszédében elítélte a diktatórikus uralom következtében kialakult korrupciót és nyomort. Tapsvihart aratott azzal a kijelentésével, hogy a Függetlenségi Párt hatalomra jutása esetén semleges országnak nyilvánítaná Magyarországot. Vallásszabadságot és az egyházi iskolák újra megnyitását indítványozta, továbbá, hogy zárják be a vallási ügyekkel foglalkozó Egyházügyi Hivatalt. A párt részletes programja egyelőre még kidolgozásra vár, és a pártot addig hivatalosan nem is jegyzik be, amíg a politikai pártokra vonatkozó törvényt az év folyamán később el nem fogadja az Országgyűlés. Ily módon a Függetlenségi Párt nem vesz részt az ellenzék és a kommunisták szombatra tervezett kerekasztal- megbeszélésén. +++.
1989. április 2., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|