|
|
|
|
Románia - helyzetkép (1.rész)
|
Oltványi Ottó és Walkó György, az MTI tudósítói jelentik:
Bukarest, 1990. január 12. péntek (MTI-tud) - Nemzeti
gyásznap volt pénteken szerte Romániában: azokra az áldozatokra
emlékeztek, akik életüket adták a forradalom győzelméért, a
szabadság és demokrácia kivívásáért. Ezen a napon valamennyi újsag
fekete színnyomásban jelent meg. Bukarestben és Temesváron, a két
mártírvárosban a gyászolók felkeresték a hősi harcok színhelyeit, s
az emlékhelyeken felállított gyászoltároknál papok misét
celebráltak. Délben az ország valamenyi harangja megkondult, több
mint tízer templomban és kolostorban emlékmiséket tartottak.
Valamennyi középületen félárbocra eresztették nemzeti lobogót.
A lakosság virágokat és koszorúkat vitt a hősök emlékhelyeire, s több millió gyertyát helyezett el az ország terein, a harcok színhelyein. A nap folyamán a rádió és a televízió a kegyelethez illő műsorokat sugárzott. Kezdeményezés indult, hogy ezentúl minden pénteken emlékezzenek a hősökre, az egyetemi ifjak bejelentették: január 21-én emlékmeneteket tartanak Bukarestben, Temesváron, Nagyszebenben és másutt, ahol harcok folytak.
A Nemzeti Megmentési Front Tanácsa újabb rendeleteket adott ki, formálva az ország új struktúráját. Egy rendelet arról intézkedik, hogy a gazdasági egységekben létre kell hozni a Nemzeti Megmentési Front helyi bizottságait, melyek nem tölthetnek be politikai funkciót. Ezeknek a testületeknek az a feladata, hogy biztosítsák a gazdasági-társadalmi tevékenység helyes irányát, védelmezzék a munkaközösségek érdekeit, s közvetlen kapcsolatot teremtsenek a dolgozókkal. A Nemzeti Megmentési Front megyei, városi, községi bizottságairól szóló rendelet leszögezi: ezek a testületek az államhatalom szerveinek feladatkörét látják el az új demokratikus viszonyok között.
Egy további rendelet arról tájékozatat, hogy a kormányzat harcot hirdetett a feketézők ellen. Mindazokat, akik a nemzetközi segélyszállítmányokból származó javakat árusítják, bíróság elé állítják és háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik. A rendelettel elejét kívánják venni annak is, hogy egyesek a nemzetközi segélyszállítmányokból részükre juttatott javakat feketén, többszörös áron kiárusítsák, kihasználva a meglévő áruhiány okozta helyzetet. (folyt.)
1990. január 12., péntek 11:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|