|
|
|
|
Ceausescu - temesvári mészárlás
|
Bukarest, 1990. január 9. kedd (AP/DPA) - Nicolae Ceausescu,
a kivégzett román diktátor személyesen rendelte el a temesvári
mészárlást - adta hírül a Romania Libera című román lap keddi száma.
Az Adevarul című újság ugyanakkor arról számolt be, hogy Ceausescu
legkisebb, s egyben kedvenc fia, Nicu, a saját fennhatósága alá
tartozó megyében hűen igyekezet eleget tenni apja parancsainak. A
Romania Libera értesülését a Ceausescu által december 17-én a megyei
pártbizottságokkal, valamint a bukaresti belügyi, katonai és
kormányszervekkel lefolytatott ,,telefonkonferencia,, most
nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve alapján tette közzé.
A beszélgetés során Ceausescu beszámolt a Temesváron lezajlott eseményekről, hangsúlyozva, hogy Tőkés László kilakoltatásával kapcsolatban hibákat követtek el: ahelyett, hogy egy-két óra alatt megoldották volna a problémát, huzavonára került sor. Világos - mutatott rá - hogy mindezt külföldi ügynökségek és szocialistaellenes román körök készítették elő. Közölte, hogy szükségállapotot hirdetett és kiadta a tűzparancsot. ,,Egy órán belül legyen rend Temesváron,, - mondta. Majd közölte, hogy ,,a belügyminisztérium egységei, a biztonsági erők csapatai és a határőrök mától megkapják harci fegyvereiket és hozzá a lőszert,,.
Ion Coman, az RKP KB Temesvárra küldött titkára közölte Ceausescuval, hogy a biztonsági erők már benyomultak Temesvárra, tűzparancsot kaptak és várják a további utasításokat. A beszélgetés további részében a konkrét intézkedések megtárgyalására került sor.
Nicu - aki Szeben megye párttitkára volt - a területi pártvezetőkkel szintén telefonon tárgyalt 17-én a kialakult helyzetről. A Tőkés László háza és a templom körül összegyűlt tömegre és a forradalmi hangulatra célozva Ceausescu fia kijelentette: ,,Mostantól fogva háborús helyzetben élünk. Harcoló egységeinkkel nem egyszerűen a rendkívüli állapot, hanem a háború viszonyainak megfelelően cselekszünk...Mindnyájan megteszitek a megfelelő intézkedéseket és jelentést adtok ezekről. A hadsereg, a belügyi csapatok és a hazafias gárdisták vita nélkül cselekszenek és elfoglalják harcállásaikat. Figyelmeztetés nélkül lőttök.,,
Ami a ,,kenyeret és cirkuszt,, illeti, Nicu a beszélgetés során elrendelte, hogy a következő napon szállítsanak kenyeret és húst a boltokba, s utasította a megyei tisztségviselőket: tegyék lehetővé a lakosság folyamatos villamosenergia, gáz és melegvíz ellátását. +++
1990. január 9., kedd 21:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|