|
|
|
|
- Tüntetés Bukarestben - 1. folyt.
|
A politikai csoportosulások egyébként e hétvégéig kaptak időt arra, hogy hivatalosan regisztráltassák magukat. Többek között a Parasztpárt és az új környezetvédő Zöldpárt már élt ezzel a lehetőséggel. Megjelent a színen az ország egykori legnagyobb pártja, a Liberális Párt is, amely egyenesen a királyság visszaállításáért száll síkra. Az 1848-ban alapított párt vezetője levelet írt Mihály exkirálynak, kérve, hogy térjen vissza Romániába és foglalja el a trónt.
A hétvégén Románia több nagy városában, így Bukaresten kívül Temesvárott, Brailában és Galacban diáknagygyűlések is voltak. A bukaresti fiatalok akciójukat nem szánták politikai tüntetésnek, ezért főként az oktatási rendszer reformjára, az egyetemek nagyobb autonómiájára, a marxista politikai tantárgyak eltörlésére, a vizsgák időpontjának szabadabb meghatározására vonatkozó követeléseiket vitatták meg. Ezeket egy 11 pontos programban foglalták össze, amelyet megküldtek Petre Roman kormányfőnek. Hatalmas taps és ováció fogadta azonban azokat a felszólalókat is, akik sürgették, hogy a szabad választások utáni új kormányban egyetlen kommunista se kapjon helyet.
Úgy tudni, hogy a vidéki városokban tartott diákmegmozdulások viszont kimondottan politikai jellegűek voltak, középpontjukban a fiataloknak az az igénye állt, hogy kapjanak nagyobb szerepet az országot irányító nemzetmentő frontban.
Vasárnap nyilvánosságra hozták annak a törvénynek a szövegét is, amely a katonai bíróságok felállításáról rendelkezik. A hivatalos megfogalmazás szerint a terrorista cselekményeket büntető bíróságok általában a tartományi bíróság által delegált két bíróból, és a helyi katonai parancsnokság által kiküldött három tisztből állnak majd. (folyt.)
1990. január 8., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|