|
|
|
|
A karácsonyi példa
|
Budapest, 1990. január 2. kedd (MTI-Press)
Alighogy elhangzottak az első híradások a romániai forradalomról, máris százával, ezrével rohanták meg az emberek a véradóállomásokat. Alig telt el néhány óra azután, hogy a világ értesült a temesvári eseményekről, a bukaresti sortűzről, majd a kondukátor bukásáról, pártok, tömegszervezetek, egyesületek sokasága fordult felhívásokkal a segítőkész állampolgárokhoz: ruhaneműt, élelmiszereket, pénzt és gyógyszert kértek.
Óráról órára szaporodtak az önkéntesek. Hivatásos és amatőr fuvarosok jelentkeztek, hogy készek nekivágni a korántsem veszélytelen útnak. Mint tudjuk, egyiküknek az életébe került, de célba juttatta a rászorulóknak szánt magyar adományokat.
A kórházak sorra jelezték a minisztériumnak üres ágyaikat, önként jelentkeztek az ország minden pontjáról, összesen majd kétezer fekvőhelyet kínálva a harcok sebesültjeinek. Mint ahogy az a sok ezer orvos, nővér és ápoló is önkéntes volt, akik már az első napokban útra készen várták a hívó szót.
S történt ez akkor, amikor - normális körülmények között - az ország a karácsonyra készül, amikor a sajtó híradásaiból csakis a boltok ünnepi nyitvatartása kelti fel az emberek figyelmét. Normális körülmények között. Csakhogy most forradalom volt. Mégpedig abban az országban, amelyikben sok magyarnak élnek szerettei, akiket egy őrült diktátor rendeleteinek okán esetleg már évek óta nem láthatott.
Megmozdult az ország. Hosszú idő óta először volt valami, ami pártállástól, felekezeti hovatartozástól függetlenül összefogta az emberi segítőkészséget. Egy cél amelyért, mindenki érezte, tudta, érdemes tenni. Egy alkalom, amely lehetőséget teremtett a bizonyításra, hogy súlyos társadalmi, gazdasági bajaink ellenére is készek és képesek vagyunk összefogni.
A választásokon indulni készülő pártok számára temérdek elgondolkodtató tanulsággal szolgált ,89 Karácsonya. (folyt.)
1990. január 2., kedd 14:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|