|
|
|
|
A régi nevű új MSZMP sajtótájékoztatója
|
--------------------------------------- München, 1989. október 25. (SZER, Magyar Híradó) - Az MSZMP egyik utódpártja továbbra is ragaszkodik ehhez a névhez. Ezen régi nevű új párt igeiglenes szervezőbizottsága ma sajtótájékoztatót tartott. - Gadó György tudósítását hallják: - Sem Grósz, sem Berecz, sem Ribánszki személyéhez nem kötődünk - fejtegette Szűcs Ervin egyetemi tanár, a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Szervezőbizottságának tagja -, és nem akarunk többé senkinek a vazallusai lenni. Megújult pártot akarunk, baloldali mozgalmi tömegpártot, mely azonban elsimeri és vállalja a többpártrendszerű jogállamiságot. Ezek a kijelentések egy ma délutáni sajtótájékoztatón hangzottak el, amelyet az említett testület a józsefvárosi Gutenberg Művelődési Házba hívott össze. Nem mondhatom, hogy egymás lábára tiportak volna a bel- és külföldi újságírók, körülbelül tízen lehettünk. Kézhez kaptuk annak a felhívásnak egy példányát, amelyet a magát az MSZMP Igeiglenes Szervezőbizottságának nevező 13 tagú csoport bocsátott ki október 19-ikén. A csoport tagjai között vannak szakmunkások, tsz-elnökök, műszaki értelmiségiek, jogászok és akad egy nyugalmazott vezérőrnagy is. A felhívás megtagadja az elmúlt 40 év bűneit, elhatárolódik a hibáktól, de nem hajlandó ezt az időszakot egészében elvetni és zsákutcának tekinteni. Azt is kimondja, hogy olyan MSZMP-t akarnak, mely a nemzet függetlenségét és érdekeit semmilyen külső erőnek nem szolgáltatja ki. (folyt.)
1989. október 25., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Az MSZMP sajtótájékoztatója - 1. folyt.
|
Ez a szervezőbizottság az első, melynek tagjai nyilvánosságra hozzák a nevüket, és kezükbe akarják venni annak a pártnak a feltámasztását, mely a Nyers-Pozsgay-féle párt megszületésével magára maradt, de szerintük valójában nem szűnt meg. Az a véleményük, hogy a pártkongresszusnak nem volt felhatalmazása az MSZMP megszüntetésére, mert ehhez az egész párttagságot kellett volna megszavaztatni. Ebben az értelemmben tehát a folytonosság képviselőjének vallják magukat, bíznak abban, hogy használhatják az MSZMP helyiségeit is, de a pártvagyon kérdését egyelőre nem kívánják napirendre tűzni. Amint ismeretes, több hasonló kezdeményezés történt már az MSZMP fenntartására, illetve újjáélesztésére. A mai sajtótájékoztató szervezői minndezeket és a saját szerveződésüket is olyan kis patakoknak tekintik, amelyeknek össze kell ömleniök, hogy ismét kialakuljon a marxista-leninista párt egységes folyama. Mindamellett Szűcs Ervin hangoztatta, hogy semmiképp nem akarnak valami monolitikus pártot és a demokratikus centralizmus régi torz gyakorlata helyett beérik a pártfegyelem minimumával. A szervezőbizottság megítélése szerint a legutóbbi pártkongresszus nem foglalkozott az ország valóságos problémáival, a belőle létrejött MSZP pedig szociáldemokrata és polgári liberális irányban csúszik el. A Nyers-Pozsgay-féle pártvezetés azt példázza, hogy mit nem szabad csinálni - mondta Szűcs Ervin. Meg kell akaddályozni az ország radikális jobbra tolódását - ebben fogalmazták meg a mai sajtótájékoztató szervező a régi-új MSZMP legfőbb törekvését. +++
1989. október 25., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|