|
|
|
|
- A földtulajdonról - 7. folyt.
|
- Úgy érezzük, hogy ez ugyanolyan abszultizálása lenne az emberi természetnek, mint amikor a politika mindenkit közösségbe akar kényszeríteni. Mi úgy érezzük, hogy az emberiségnek van egy része, amelyik vállalkozó, amelyik önálló gazdálkodási tevékenységbe tudja igazán kiteljesíteni magát. Van egy része, amelyik a közösségen belül - és a közösségben azért a saját egyéniségét is kifejti - és ez a szövetkezetforma. De gondolok arra is, hogy vannak olyanok, akik meg szívesen fogadják az irányítást - mint egy állami birtokon az irányítást - és ott tudnak ugyanolyan teljesítményt kifejteni adott esetben. - Alkalmazotti viszonyban... - Alkalmazotti viszonyban, és ugyanolyan hasznos állampolgárai lenni a közösségnek, a falunak, a társadalomnak - mert az ő képességük a természetadta lehetőségek között csak eddig terjed. Tehát mi ezeket a sokrétűségeket akarjuk kibontakoztatni. Szeretnénk. Természetesen a megfelelő versenyfeltételek mellett, és nem felülről irányítva, hanem alulról az igények szerint felépülve. - Ezt mondja dr. Pallós László, a közgazdasági tudományok kandidátusa, a Kereszténydemokrata Néppárt agrárpolitikai téziseiről. +++
1989. szeptember 3., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|