|
|
 |
|
 |
Végső búcsú Kádár Jánostól - Straub F. Brunó búcsúbeszéde (1. rész)
|
1989. július 14., péntek
A Szerkesztőségek rendelkezésére bocsátjuk Straub F. Brunónak a
Mező Imre úti temetőben elmondott beszédét. Keretet később adunk.
x x x
Tisztelt Gyászolók, Családtagok
Államférfiútól búcsúzunk, századunk nagy magyar politikusától,
századunk nagy magyar politikusától, történelmünk különös sorsú,
tragikus hősétől, akinek a poklokat is meg kellett járnia, hogy
azután teremteni, alkotni tudjon, és akinek végnapjai shakespeare-i
sorokat juttatnak eszembe:
,,A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.,,
Nem a túlélők kíméletlensége idézteti velem ezeket a szavakat,
hanem a megrendültség és a tapasztalat. A megrendültség, mert egy
magányos és nagy fa dőlt ki mellőlünk, aki már sejtjeiben érezte
kikerülhetetlen pusztulását. És a tapasztalat szól belőlem, mert a
közeljövő mindig átlép az elődökön, olykor érzelmekkel telítetten,
olykor közönyösen, sőt cinikusan, de nagyon gyakran mindenképpen
igazságtalanul.
Ha Kádár János még közöttünk volna, a maga fanyar
bölcsességével, népi ihletésű józanságával bizonyára ugyanezt
mondaná. Talán hunyorítana is hozzá, tudván, hogy a halál épp oly
kikerülhetetlen, mint az utókor önigazoló ítélkezése azok fölött,
akik a legnehezebb időkben mertek szerepet vállani a történelemben.
És Ő azok közül való volt.
Azt a harmincnál is több esztendőt, amit hazánk első embereként
élt meg, immár végérvényesen Kádár-korszakként őrzi meg a históriai
emlékezet. Neve egy hosszú és tanulságos időszak jelzője lett. Ez
ellen már hiába tiltakozna szikár puritánizmusa, a személyiség
kultuszát következetesen elutasító erkölcsi és politikai
érzékenysége. De hát ki tudta volna nála jobban, hogy a személyes
szándéknak mindig meg kell hajolnia az élet valóságai előtt?
Hiszen
sokszor meghajolt Ő is, mert meg kellett hajolnia. Nem önmagáért,
hanem a vállalt szolgálatért. Mert Kádár János szolgált. Előbb talán
csak egy osztályt és egy pártot, majd a magyarság millióit,
bennünket, a nemzet párton kívüli többségét is. (folyt.köv.)
1989. július 14., péntek 19:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végső búcsú Kádár Jánostól - Straub F. Brunó búcsúbeszéde (2. rész)
|
Szolgált a Biblia bölcsességéből is merítve, amikor küldetése
úgy kívánta, mondván: ,,Aki nincs ellenünk, az velünk van
,, - olyan
ismerősen és megkönnyebbülést hozóan csengenek fülünkben ezek a
szavak. És ez a mondat a hihetetlennek tűnő nemzeti közmegegyezés
legsérthetetlenebb, első számú alapelve lett. Mindenki számára
érthető és mindeki számára biztató, mert emberséget sugallt.
Emberséget az embertelenség évei után. Reményt a reménytelenség évei
után. Társadalmi békét a békétlenség évei után.
Államférfiúként talán a legnagyobb tette volt az, hogy ráérzett
a nemzet óhajára, és elvállalta annak szolgálatát.
Pedig bizonyára végiggondolta százszor, hogy az ideológia
bilincseinek lazítása, a magánboldogulások felszabadítása, vagy a
sajátosan, kádári módon értelmezett szövetségi hűség olyan
láncreakció kezdőpontja lehet, amely függetlenedik akaratától, sőt
félreállítja őt is. Őt, a kis engedékenység és a nagy
kompromisszumok mesterét. De Kádár János elvállalta ezt a sorsot.
Olyan korban és olyan környezetben vált reform-kezdeményezések
támogatójává, sőt oltalmazójává, amelyik a kövületek kora volt,
eszme-kövületekkel és kövület-emberekkel. Az utókor biztosan
igazolni fogja majd, hogy ha akkor nem az Ő személyisége áll ennek
az országnak az élén, úgy ma nem a demokratizálódás és a
liberalizáció szép feladataival birkózna társadalmunk, hanem a
legjobb esetben is csupán az elavult intézmények bontogatásával
küszködnénk.
Tisztelt Gyászolók
Államférfiútól búcsúzunk. Olyan magyar államférfitól, akinek
nevét nemcsak egy nemzet emlékezete őrzi meg, hanem Európa
emlékezete is. Hiszen Kádár János felismerte, hogy a kettészakított
Európa nem realitás, csupán egy korszak torzszülöttje. Felismerte,
hogy a fenyegetések párhuzamos monológjai helyett a kölcsönös
megértés érdemi dialógusaira van szükség. És minél előbb, míg az
emberiség nem tesz maga ellen valami jóvátehetetlent. Megértésre nem
mindig és nem mindenhol talált. De a párbeszéd elkezdődött, s
napjainkra már a rendszerek és az országok természetes érintkezési
módszerévé vált. Így vált egyetemes értékű történelmi tetté az a
külpolitikai nyitás, melyhez Kádár János személyisége, mentalitása:
a sajátos kádári észjárás kellett. (folyt.köv.)
1989. július 14., péntek 19:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Végső búcsú Kádár Jánostól - Straub F. Brunó búcsúbeszéde (3. rész)
|
Nehéz elhinni, hogy földi valóságában nincs már közöttünk. Nehéz
elhinni, hogy Ő, aki hűséggel szolgált - ha nem is feddhetetlenül -,
felmondott nekünk örökre. Űrt hagyott maga után. És ezt az űrt
érezzük valamennyien, pártállástól függetlenül. Hiszen ez a magyar
nép végül befogadta, legendákat szőtt alakja köré, botlásaira talált
mentséget, hibáira magyarázatot, gyengéire, vétkeire feloldozást
adott.
Most a föld fogadja be. Vele legújabbkori történelmünk egy
darabja száll a sírba. Búcsúzom tőle. Hiszem, hogy egy ország
búcsúzik tőle és kívánja velem együtt, hogy fedje béke porait
(MTI)
1989. július 14., péntek 19:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|