|
|
|
|
Kádár - visszhang - 1
|
1989. július 6. csütörtök (MTI-Reuter/dpa/APA/AFP/AP/ADN) - Valamennyi nagy nyugati hírügynökség néhány perccel az MTI közleménye után gyorshírben jelentette, hogy elhunyt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt volt elnöke. A szocialista országok hírügynökségei közül elsőként az NDK távírati irodája, az ADN közölte a hírt. A TASZSZ szovjet hírügynökség egy órával Kádár János elhunyta után számolt be a magyar vezető haláláról.
A hírügynökségek részletesen ismertették az elhunyt politikus életrajzát és politikai pályafutását. Az első értékelést Kádár János politikai szerepéről a Reuter brit hírügynökség budapesti irodája adta. A többi nyugati hírügynökséghez hasonlóan, a nemzetközi jelentőségű pályafutás kezdetét a Reuter is 1956-tól számítja. Fogalmazása szerint Kádár János, akit ,,a magyarok jó része árulónak tartott az 1956-os felkelés leverése után,,, fokozatosan tekintélyt szerzett azzal, hogy Magyarországon a legliberálisabb és legnyitottabb társadalmat teremtette meg Kelet-Európában. A politikai pálya megrajzolásakor a nyugati hirszolgálati irodák egységesen úgy fogalmaztak, hogy az ötvenes évek végén megkezdett és a hatvanas években kiterjesztett óvatos reformok a következő évtizedben hozták meg eredményüket. Az 1968-ban meghírdetett új gazdasági mechanizmust valamennyi nagy nyugati hírügynökség az akkori idők legtávolabb menő kelet-európai változtatásának nevezi. A nyugatnémet DPA szerint a reformmal Magyarország egyre inkább megnyílt a Nyugat felé. Az AP amerikai hírügynökség úgy fogalmazott, hogy Kádár János ,,reformjai a hetvenes években előrevetítették azt a modernizációt, amelyet Mihail Gorbacsov most szorgalmaz a Szovjetunióban: a piacgazdaság bevezetését, a centralizálás csökkentését, a nagyobb versenyt, a gazdaságtalan állami vállalatoktól való megszabadulást,,. Az AFP francia hírügynökség ehhez hozzáteszi: ,,a gazdasági reformokért cserében Kádár János Moszkva töretlen külpolitikai szövetségese lett, és soha semmi engedményt nem tett az ideológia terén,,.(folyt)
1989. július 6., csütörtök 11:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Kádár - visszhang - 2
|
A magyar gazdaság a nyolcvanas évtizedekben nehéz helyzetbe jutott. A Reuter szerint ennek egyik fő oka az volt, hogy ,,Kádár a nyugati kölcsönöket inkább az elavult ipar feltámasztására, semmint a szerkezetváltásra fordította,,. A gazdasági nehézségek és az egyre erősödő demokratizálási követelések vezettek ahhoz, hogy 1988 májusában helyére Grósz Károly került, majd 1989 áprilisában Kádár Jánost valamennyi párttisztségéből felmentették. A hírügynökségek külön kitérnek Kádár János és Nagy Imre kapcsolatára. Emlékeztetnek rá, hogy a június 16-iki újratemetés gyakorlatilag az 1958-ban kivégzett Nagy Imre politikai rehabilitálását jelentette, és Kádár is ,,kénytelen volt kijelenteni: Nagy Imre tragédiája az én tragédiám is,,. Az AP és a Reuter kiemelte azt, hogy Kádár János éppen azon a napon hunyt el, amikor a magyar Legfelsőbb Biróság napirendre tűzte annak az óvásnak a tárgyalását, amelyet a legfelsőbb ügyész nyújtott be Nagy Imre és társai ellen folytatott büntető ügyben. A Reuter úgy fogalmazott: ,,a Legfelsőbb Biróság várhatóan a legnagyobb csapást fogja mérni Nagy Imre jogi rehabilitálásával arra a régi stílusú kommunizmusra, amelyet (Kádár János) képviselt,,. Az MTI külföldi tudósítóinak első jelentései szerint az NSZK országos rádióadója, a Deutschlandfunk, a belgrádi rádió és a spanyol televizió tíz órás híradásában vezető hírként közölte Kádár János halálát. A szovjet Majak rádióállomás és a Stimme der DDR nevű keletnémet adó egy órával késöbb rövid tényhírben jelentette a magyar politikus elhunytát.(folyt)
1989. július 6., csütörtök 12:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|