|
|
|
|
A HNF gazdaságpolitikai bizottságának ülése (1. rész)
|
1989. június 23., péntek - A jövő héten az Országgyűlés elé kerülő, az államháztartás reformjára vontakozó koncepció nem konzisztens előterjesztés nincs kellően alátámasztva számításokkal. A mellékletekkel együtt 500 oldalnyi anyaggal a pénzügyi tárca mintha tudatosan sokkolni vagy félrevezetni akarná a képviselőket - hangzott el a Hazafias Népfront gazdaságpolitikai bizottságának pénteki ülésén.
A kemény bírálattal illetett előterjesztésről éppen ezért úgy vélekedtek a bizottság tagjai, hogy az csupán első olvasat lehet, egyfajta referátum, így a honatyák semmiképpen ne szavazzanak róla, még - a tervezett parlamenti forgatókönyv szerint - megerősítő határozatot se hozzanak a koncepcióval kapcsolatban. Ugyancsak heves kritika érte a bizottság ülésén a közelmúltban elfogadott, s a tulajdoni reform gyorsítására hivatott átalakulási törvényt. Volt aki úgy vélekedett: a törvény egyáltalán nem a továbblépést, a kibontakozást, a gazdaság új növekedési pályára állítását segíti. Éppen ellenkezőleg: megmerevíti, sőt valósággal bebetonozza a gazdaság szerkezetét. A törvény elfogadásával ismételten rosszul vizsgázott mind az államigazgatás, mind a Parlament - hangzott egy másik érvelés, megkockáztatva azt is, hogy az átalakulási törvénnyel voltaképpen becsapták a Parlamentet. A bizottsági ülés vitaanyagában ezzel kapcsolatosan egyebek között az olvasható: már a törvény kidolgozása és elfogadtatása során több szabálytalanság történt. Például az előkészítésbe nem vonták be a szakmai köröket, s nem készült a tervezethez világos gazdasági és jogi indokolás. Ennek következtében a képviselők nem értették az egyébként is számos tisztázatlan pontot tartalmazó törvényt, a parlamenti ülésen vitaképtelenek voltak, míg az igazságügyminiszter azzal nyugtatta meg őket, hogy csupán jogtechnikai ügyről van szó. A vitaanyag ugyanakkor rámutat arra is, hogy az átalakulási törvény vagyonuk leértékelésére kényszeríti az egyes vállalatokat, s ezáltal ösztönözheti a külföldet a magyar érdekeltségek felvásárlására. A vitaanyagban olvasható érvelés szerint ennek során viszont jelentős tőkeveszteségeink keletkezhetnek. Ugyanakkor e folyamatok jelentős differenciálódást idéznének elő a gazdasági életben, elsősorban a vagyonát befektetni képes magánszektor, azaz egy meglehetősen szűk gazdasági elit javára. (folyt.köv.)
1989. június 23., péntek 15:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|