|
|
|
|
Alkalmas-e Ófalu térsége hulladéktemetőnek? (1. rész)
|
1989. június 13., kedd - A Magyar Tudományos Akadémia szakértői bizottságának néhány hete közzétett álláspontja szerint az Ófalu melletti terület alkalmas a radioaktív hulladékok elhelyezésére. Álláspontjukat az MTA elnöksége is megerősítette. A legújabb fordulat, hogy a napokban a Közegészségügyi-Járványügyi Főfelügyelőség elutasította a hulladéktemető létrehozására beadott kérelmet, hivatkozva arra, hogy a terület 500 méteres körzetében több forrás található. E határozattal szemben - mint a közlemény fogalmaz - fellebbezésnek helye nincs.
- Mi most a helyzet, lehet, vagy nem ezen a területen radioaktív hulladékokat elhelyezni? - kérdezte Nemecz Ernő akadémikust, a témával foglalkozó akadémiai bizottság elnökét az MTI munkatársa. - Szakbizottságunk, illetve az MTA elnöksége nem mondhat egyik nap ezt, másik nap azt. Mi igen alaposan megvizsgáltuk a területet minősítő dokumentációt. Természetesen csak a vizsgálatok módszerét minősítettük, a mérések adatait elfogadtuk, hiszen felkért, objektív tudományos intézetek munkájáról volt szó. Ennek alapján jutottunk el az ismert következtetésre, hogy a területen - a szintén alaposan megvizsgált tervek alapján - elhelyezhető az izotóptemető. A vízforrásokkal mi is foglalkoztunk. Ha a magyar előírásokat szó szerint vesszük, akkor egyértelmű: itt nem hozható létre ez a hulladéktemető. A bizottsági vitákban is felvetődött: a hidrológusok adjanak egyértelmű meghatározást a forrás fogalmára. A rétegvizet adó, igen kis hozamú vízszivárgások nevezhetők-e forrásoknak? A szakemberek a bizottságban sem tudtak erre válaszolni. A területen 500 méteren belül valóban található több ilyen igen kis vízhozamú vízszivárgás. Ezek azonban a vízközlekedés szempontjából teljesen függetlenek a hulladéktemető tervezett területétől. A létesítmény tervezett helye egy dombtetőn van, amely alatt két, több méter vastagságú vízzáró agyagréteg húzódik. Ezeken a vízzáró rétegeken ezer években mérhető idő alatt jut át a víz. Az indokként felhozott vízszivárgások a vízzáró rétegektől távolabb és alacsonyabb terepszinten találhatók. Tehát szerintünk gyakorlatilag kizárt a vízközlekedési kapcsolat. (folyt.köv.)
1989. június 13., kedd 12:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|