|
|
 |
|
 |
Interjú Glatz Ferenccel - 1/8. folyt.
|
Ezek mind olyan kérdések, amelyeket én, mint kultuszminiszter a
kilencvenes évek Magyarországának társadalmában szeretnék jelen
látni.
Nézze, én ebbe a házba nem azért jöttem, hogy 10 négyzetméterrel
nagyobb legyen a szobám, és hogy egy állami rendszámú autóval
járjak. Én azért jöttem ebbe a házba, hogy éppen ilyen téren
próbáljak minden államigazgatási eszközt megragadni ahhoz, hogy
segítsem ennek a közerkölcsnek a javítását.
Ez a tárca nemcsak oktatási tárca, ez a tárca nemcsak egyszerűen
tudományos menedzselő tárca, hanem ez a tárca tényleg kulturális
tárca kíván lenni, kultusztárca. Ezért például javasoltam a
miniszterelnöknek, hogy a mi tárcánkhoz kapcsolják az egyházügyek
intézését. Elképzelésünk szerint lenne egy egyházpolitikai
kollégium, ami kormányszinten összefogná az egyházzal kapcsolatos
kérdéseket, kül-, belpolitikai kérdéseket, de mivel az egyház
tevékenységének nagy része a kulturális téren történik, az egyházi
kincsek megóvása, fenntartása, egyházi iskoláztatások nemhogy
engedélyeztetés, hanem serkentés, sőt az emberek lelki gondjaival
való törődés. Ez kérem a kultúra kérdése, ezért úgy néz ki, hogy a
kultusztárcán belül egy önálló osztály vagy főosztály fog
foglalkozni az egyházi ügyekkel. Egyik alaptörekvésem volt ez.
Itt van egy másik kérdés, a diáksport kérdése. Szovjet
szisztémára az ifjúság- és sportbizottsághoz, egy külön
kormányszervhez csatolták az úgynevezett ifjúságügyet és a
sportügyet. Mintha az ifjúsággal lehetne ágazati szinten
foglalkozni. Az ifjúság kérdése mindig nagyon konkrét: iskola, akkor
Kultúrminisztérium, iskola, akkor Művelődési Minisztérium,
lakáskérdés, aakkor Szociális Minisztérium és így folytathatnám
tovább. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|