|
|
|
|
Nyílt levél Glatz Ferenc művelődési miniszternek (OS)
|
1989. május 23., kedd - Tisztelt Miniszter Úr A Magyar Demokrata Fórum falutagozatának ménfőcsanaki csoportja felhívja a Miniszter Úr figyelmét a következőkre. Növelni kell a kis települések szellemi erejét és önállóságát. Ennek érdekében: - a legkisebb településen is vissza kell állítani az iskolai oktatást, legalább az első négy osztály tekintetében; - népfőiskolákat kell haladéktalanul szervezni, és azokon a falu emberét érdeklő gazdasági és politikai témákban ismeretterjesztést és oktatást végezni. Törekedni kell a falu hagyományos emberformáló erkölcsi értékeinek visszaállítására. Ennek eszköze: - a hitoktatás is, amelyhez az iskola biztosítson tantermet; - új tantárgyként - vallástól függetlenül - viselkedés és erkölcstan oktatása az általános iskolában. Az utóbbi időben hallottunk olyan véleményt, hogy a falurombolás nálunk Magyarországon előbb megkezdődött, mint Erdélyben. Valóban a kis falvak sora, ahonnan fokozatosan kivonult az iskola, a tanács stb. szellemi vezető erő nélkül maradt. Ennek káros hatását az élet igazolta. Az sem közömbös, hogy a kis emberpalánták szűkebb környezetük vigyázó és még talán mai is fegyelmező szeme előtt élhetik kisiskolás korukat, vagy szomszéd települések idegenebb világába kényszerülnek. Egy igazi néptanító jelenléte a faluban, közvetlenebb kapcsolata az adott esetben kisebb létszámú, akár összevont osztályokkal, többet érhet a túlzsúfolt körzetesített iskolák ,,korszerűségénél,,. A hitoktatás fakultatív tárgyként a tanrendbe beépítve (például a hatodik óraként) teljesen magától értetődő, normális kívánság. A vallástól független viselkedés- és erkölcstan oktatása gyermekeink megfelelő lelki, magatartásbeli fejlődését, jellemük szebbé válását segíthetné elő. A népfőiskolák megszervezéséhez a minisztériumnak anyagi támogatást kell biztosítani. Ezen gondolatok további részletesebb kifejtésétől eltekintve kérjük Tisztelt miniszter urat, hogy támogassa a magyar falu megújulását és jogkörénél fogva segítse elő programunk idézett pontjaiban foglaltak teljesülését. (OS)
1989. május 23., kedd 17:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|