|
|
|
|
Középiskolai történelemtanárok országos konferenciája (1. rész)
|
1989. május 15., hétfő - A történelmet, a történelemtanítást nem szabad áldozatul odadobni a politikai szenzációknak - jelentette ki Glatz Ferenc művelődési miniszter a középiskolai történelemtanárok harmadízben megrendezett konferenciáján a budapesti Veres Péter Gimnáziumban.
A miniszter - a hazai történelemoktatás helyzetét, jövőbeni feladatait összegző tanácskozáson - kifejtette: napjainkban elsősorban a történelmi ,,csemegéket,, várnak a történelemmel foglalkozóktól, ám a szakembereknek, a tanároknak, a tudományos kutatóknak ennél többre kell vállalkozniuk. Mégpedig a teljes történelmi műveltséganyag újragondolására, s az oktatásban egy új stratégia és koncepció kialakítására. Ezért is tartotta fontosnak a miniszter mihamarabb szakítani azzal a lényegében 1949 óta változatlan pedagógiai szemlélettel, s az erre épülő tantárgyi vázzal, amely kizárólag osztályharcok történeteként ábrázolja a történelmet. A történelem tantárgyszerkezetéről Glatz Ferenc elmondta: helyes arányt kell teremteni az egyetemes és a magyar történelem között. Hangsúlyozta továbbá az alternativitás, a tananyag megválasztásában is érvényre jutó, széles körű tanári szabadság fontosságát. Mindezt segítheti a Történettudományi Intézetben már készülő új középiskolai tankönyvsorozat, ennek darabjait várhatóan 1991-ben vehetik először kézbe tanárok és diákok - tette hozzá befejezésül. Egy megújuló tantárgypedagógiáról és történelemoktatásról szólt Benedek András, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatója is. Elöljáróban leszögezte: az OPI az oktatáspolitika központi végrehajtó hivatalából szakmai intézetté kíván válni, olyan műhellyé, amelynek tevékenysége középpontjában a nevelés és oktatás fejlesztésének kérdései, valamint a pedagógiai mérések és kísérletek állnak. Jelenlegi oktatásunk neuralgikus pontjaként említette a főigazgató a társadalomtudományi tárgyak, ezeken belül is a történelem tanítását. E tárgy esetében ugyanis - mint mondotta - újra kell gondolni és értékelni az utóbbi négy évtized magyar és egyetemes történelmét, éppúgy mint a XIX század némely kérdéskörét vagy a munkásmozgalom történetét. Végezetül megállapította: az új szempontok szerinti történelmi műveltséganyag kimunkálását immár a napi politikához való igazodás, a politika befolyása nélkül kell elvégezni. (folyt. köv.)
1989. május 15., hétfő 16:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|