|
|
|
|
A KGST tervezési együttmüködési bizottságának ülése (4. rész)
|
Puncagin Dzsaszraj mongol miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervgazdasági Bizottság vezetője szóvá tette, hogy számos korábbi tanácskozás döntése a gyakorlatban nem valósul meg. A kereskedelemben gyakoriak a szállítási elmaradások. Szólt az arról, hogy mielőbb meg kellene határozni az egyesített KGST-piac fő irányait, ügyelve a tagországok sajátosságaira. Franciszek Gaik, a Lengyel Központi Tervhivatal elnöke is az elhatározott döntések késedelmes megvalósítását, a pénzügyi rendszer hiányosságait taglalta. Mint mondta, a nemzeti valutákat nem tudják felhasználni a kétoldalú kapcsolatokban, s ez nehezíti az együttműködés bővítését. A lengyel gazdaságirányítás kifejezetten támogatja a vállalatok közötti közvetlen kapcsolatokat, liberalizált körülmények között, megfelelő érdekeltség mellett. Javasolta, hogy a testület határozatában szerepeljen a KGST mechanizmusa átalakításának gyorsítása. Radu Balan, a román Állami Tervbizottság elnöke szerint meg kell gyorsítani a kétoldalú problémák megoldását és a KGST szervezeteiben összpontosítani szükséges a kijelölt határidők betartására. Véleménye szerint bővíteni szükséges a munkamegosztást és a szakosításokat a nyersanyagiparban, az élelmiszergazdaságban, a közszükségleti cikkek gyártásában. Általában az áruforgalom 35-45 százalékos növekedését kellene elérni a következő tervidőszakban. Fontosnak tartotta a különböző kooperációs egyezmények mielőbbi meghosszabbítását, illetve kibővítésüket. Jurij Maszljukov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese, az állami tervbizottság elnöke külön is üdvözölte a magyar kormány gazdasági reformintézkedéseit. Kifejezte, hogy a Szovjetunió szimpátiával figyeli ezeket a törekvéseket. Medgyessy Péter javaslatairól szólva azt mondta, hogy a szovjet kormány kész az elhangzottakról tárgyalni, s azokat igen érdekesnek tartotta. Beszélt a szovjet gazdaságirányítás megújulásáról, az önelszámolás bevezetéséről, s arról, hogy immár elismerték az állami és a szöveetkezeti tulajdon egyenjogúságát. Elmondotta: a nyersanyag és tüzelőanyag szállításokat a Szovjetunió csak akkor tudja növelni, ha cserébe megfelelő gépipari, vegyipari és más feldolgozott termékeket kap. Ezután kifejtette: a kötelezettség-vállalások terén az állam és a gazdálkodó szervezetek funkcióit szét kell választani, korlátozni szükséges az államközi kötelezettségek körét, leszűkítve azt a legfontosabb nyersanyagokra és közszükségleti cikkekre. (folyt.köv.)
1989. április 6., csütörtök 16:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|