|
|
|
|
Bogomolov - KGST - El Pais (1. rész)
|
Madrid, 1989. március 23. szerda (MTI) - A KGST működésével kapcsolatos problémákról, az EGK 1992-re létrehozandó egységes piacának kihatásairól és a szovjet gazdaság gondjairól is kifejtette véleményét Oleg Bogomolov akadémikus abban az interjúban, amelyet a közelmúltban az El Pais című spanyol napilapnak adott. Az interjú a lap március 15-iki számában jelent meg, amely most jutott el Budapestre. Bogomolov 20 éve áll a szocialista világrendszer gazdasági kutatóintézetének élén, amely - a spanyol lap riporterének közbevetése szerint - a peresztrojka korszakát megelőzően a kegyvesztett reformista értelmiség menedékhelye volt. A tudós rámutatott: a KGST-re hatnak mindazok a válságok, amelyeken a szervezet egyes tagállamai mennek át. Így volt ez korábban Lengyelország esetében, most Magyarország van soron, sőt, még olyan viszonylag prosperáló országok is ide sorolhatóak, mint Csehszlovákia és az NDK.
- A válság szélén táncoló szovjet gazdaság helyzete mindíg is erősen befolyásolta a szervezeten belüli együttműködést. Rendkívüli nehézségeket okozott például a Szovjetunió által exportált termékek és nyersanyagok árának esése. Nem csak a nyugati országok, de a KGST-partnerek vonatkozásában is jelentősen visszaesett a szovjet kereskedelem volumene, aminek kiegyenlítésére a Szovjetunió az export további növelésével már nem képes. Általánosságban elmondható, hogy az egyes országok belső helyzete következtében a KGST több tagja jelentősen eladósodott, és a tagállamok szívesebben értékesítik a nagyobb jövedelmezőségű termékeiket a nyugati országokban, s nem a szocialista piacon - elemezte a jelenlegi helyzetet a szovjet akadémikus. - Mivel nem vált be a vállalatok közötti közvetlen együttműködés terve, végre előtérbe kerülhetett az a nagy jelentőségű elképzelés, amely fokozatosan egy KGST kereteken belüli egységes piac létrehozását célozza. Ez a piac elősegítené az országok között az áruféleségek és a munkaerő szabad áramlását. Ám ez csak abban az esetben valósulhat meg, ha kialakul egy belső piac és az államok nem fognak beleszólni a folyamatokba - mondta Bogomolov, emlékeztetve arra, hogy 1957-ben hasonló elképzelés kapcsolta össze a Római Szerződés hat nyugat-európai aláíróját. - Bogomolov annak híve, hogy a szovjet gazdaság minél nagyobb mértékben kapcsolódjék bele a világgazdasági integrációs folyamatokba. Ehhez a nyugatiaknak nagyobb aktivitást kellene mutatniuk - vélte. Ugyanakkor utalt arra is: egyesek fenntartásaikat hangoztatják az integrációra való törekvéssel kapcsolatban, amely - megvalósulása esetén - lehetővé tenné azt is, hogy a Szovjetunió csatlakozzék a GATT-hoz.
1989. március 23., csütörtök 14:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|