|
|
|
|
Felújítják a Magyar Tudományos Akadémiát
|
1989. március 6., hétfő - Az idén megkezdik a Magyar Tudományos Akadémia 1865-ben átadott épületének rekonstrukcióját - jelentette be Láng István főtitkár a hétfőn megtartott sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy a felújítás egyebek között azért vált szükségessé, mert az épület fűtési és villamoshálózata elavult, a ház kőhomlokzatát a szennyezett levegő tönkretette. A rekonstrukció célja az, hogy a tervezett Világkiállításra és a Honfoglalás 1100. évfordulójára eredeti szépségében, ám korszerű berendezésekkel felszerelve állítsák helyre az Akadémiát.
A felújítás három szakaszban valósul meg: az építés előkészítése az idén februárban megkezdődött, a kivitelezés 1989 októberétől 1993 végéig tart. A felújítást az épület Roosevelt téri, Akadémia utcai és belső udvari szárnyán kezdik meg. A rekonstrukció idejére a Duna-parti épületrészbe és az új könyvtár épületébe költöztetik a főtitkárságot és az elnökséget, valamint a tanácstermeket. Az építkezés utolsó szakaszában a Duna-parti szárnyat újítják fel. A több mint 900 millió forintba kerülő rekonstrukció során egységes fűtőrendszert alakítanak ki és teljesen átépítik a villamoshálózatot. Az új épületbe költözött könyvtár megüresedett 1500 négyzetméteres területén restaurálják a műemlék termeket, s ide költözik majd a tudós klub. Ugyancsak helyreállítják az utóbbi években könyvraktárként használt Esterházy képtárat. A tanácstermeket korszerű tolmácsrendszerekkel és műholdadások vételére alkalmas berendezésekkel szerelik fel. Az épület visszakapja eredetileg fehér kőhomlokzatát, s kijavítják és konzerválják a kődíszítményeket. A rekonstrukció terveit a Középülettervező Vállalat készítette el. A kivitelezésre versenytárgyalást írtak ki, s a beérkező ajánlatokat most bírálják el. A felújítás részleteiről április 26-án délután az Akadémia székházában nyilvánosan tájékoztatják az érdeklődő állampolgárokat. (MTI)
1989. március 6., hétfő 17:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|