|
|
|
|
Szűrös Mátyás interjúja az MTI-nek (4.rész)
|
Ezzel kapcsolatban azonban biztató volt az az igéret, hogy versenyképességünk növekedésével, a reformok folytatódásával a közösség kész lesz meggyorsítani e lista felszámolását. Természetesen nekünk kell alkalmazkodnunk egy nagyobb erőhöz, egy fejlett közösséghez, hogy az együttműködést fejlesszük. Tehát először ezt a megállapodást kell megtölteni tartalommal, sőt sor kerülhet kiegészítésére is, figyelembe véve például a Budapest-Bécs világkiállítás tervét. Ezzel kacsolatban például újabb szakértői együttműködést lehet kezdeményezni a közlekedési infrastruktúra tekintetében. Ezt minél gyorsabban, hatékonyabban kell megtenni. Az 1995 utáni távlatot illetően végig kell gondolni: lehetséges-e, hogy Magyarország társult tagként közeledjen tovább a közösséghez, úgy, mint egyes EFTA-tagállamok. A közösség maga is így gondolkodik, hiszen tudja, hogy a KGST tagja vagyunk és nem akarunk kivonulni erről a piacról éppen akkor, amikor ők ott új pozíciókat kívánnak szerezni. Ezzel egyidejűleg még jobban illeszkednünk kell a nyugat-európai integrációs folyamatokhoz, politikailag is, a helsinki folyamat értelmében és gazdaságilag is. Ami azonban a közösségi tagságot illeti, látjuk - és erről szó esett Strasbourgban is - hogy még a semleges Ausztria esetleges felvételi kérését is eltérően ítélik meg a tizenkettek szervezetében, hiszen annak 11 tagja az Atlanti Szövetséghez tartozik. Hosszabb történelmi távlatban viszont, ha előre haladunk a leszerelés területén, ha egyszer sikerül felszámolni a szemben álló katonai szövetségeket, a NATO-t és a Varsói Szerződést, akkor ezen a téren is új helyzet jön létre; a semlegesség is átértékelődik, más lesz a katonai szövetséghez már nem tartozó országok közeledése. Ez egy távolabbi perspektíva, egy összeurópai integrációs folyamat része lenne, de ehhez előbb előre kell haladni a leszerelés, a demokrácia fejlesztése, az emberi jogok megvalósítása terén, tehát itt több csatornán és irányban kellene előbbre lépnünk. - Kérdés: Ennek a látogatásnak volt a külpolitikai vonatkozások mellett egy belpolitikai vetülete, újdonsága is. A múltban külföldön illett egy hangon szólni. Most viszont tanui lehettek partnereink és a nemzetközi sajtó is, hogy a delegációban egyes - fontos - kérdésekben eltérő, illetve egyes esetekben egymást vitató nézetek is kifejezésre jutottak. (folyt.)
1989. február 17., péntek 14:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|