|
|
 |
|
 |
A köztársasági elnökjelöltek
|
----------------------------
München, 1989. október 7. (SZER, A munka világa - Rajki László)
- A hatalomért, az ország jövőjéért vívott harc első nagy csatájának
a köztársasági elnök választása ígérkezik. Hatalmas a tét, és tény,
hogy a több mint 40 év utáni első szabad népszavazáson rendkívüli
felelősség nehezedik az állampolgárokra.
A döntés, a sokak által hallgató többségnek nevezettek,
elsősorban a munkások kezében van. Rajtuk múlik, hogy merre billen a
mérleg nyelve, az olyanok felé mint például Pozsgay Imre
államminiszter, a megreformált kommunisták vezéregyénisége, esetleg
az MSZMP-ből kizárt, a szociáldemokraták támogatta Király Zoltán
újságíró, országgyűlési képviselő, vagy Rácz Sándor, az 1956-os
forradalom Nagybudapesti Központi Munkástanácsának elnöke, a Magyar
Október Párt köztársasági elnökjelöltje.
Pozsgay és Király esetében az utóbbi egy-két évben szerzett
vitathatatlan érdemeik mellett nem feledkezhetünk meg arról, hogy a
barikád mindkét oldalát megjárták. Részesültek a kádári hatalom
előnyeiből, és aktívan, illetve passzívan hozzájárultak az ország
társadalmi, politikai, gazdasági csődjéhez. Rácz Sándor ezzel
szemben mindvégig hű maradt a kétkezi dolgozókhoz, ahhoz a réteghez,
amelyből származik és a keresztényi elvekhez, erkölcsökhöz. Egész
életében a magyar nép érdekeiért küzdött, amiért a kommunisták
életfogytiglani börtönre ítélték. A Beloiannisz Gyár
szerszámkészítője 23 évesen nőtt ki a forradalom egyik legerősebb
vezető személyiségévé, és a szabadságharc vérbefojtása után, a vörös
terror közepette is bebizonyította, hogy csábítással, fenyegetéssel
sem tántorítható le az egyenes útról. Nem alkudott meg, nem kötött
számára előnyös kompromisszumot a Kádár-rezsimmel. Letartóztatásáig
következetesen védte a forradalom vívmányait, és választói a
munkásság, a magyar nép érdekeit. (folyt.)
1989. október 7., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|