|
|
|
|
A Nyilvánosság Klub értekezlete Szegeden (1. rész)
|
1989. szeptember 30., szombat - A pártatlan tájékoztatásra vonatkozó kötelezettség a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és az MTI után terjedjen ki a megyei napilapokra is, méghozzá minél előbb - vetették fel többen szombaton a Nyilvánosság Klub által szervezett, Szegeden tartott értekezleten. Az MSZMP kezelésében lévő megyei napilapok önállóságáról, a nem fővárosi független sajtó helyzetéről mintegy ötven érintett újságíró mondott véleményt, cserélt tapasztalatot.
Hirschler Richárd, az értekezletet levezető elnöke kijelentette: minden megyében érzékelhető törekvés arra, hogy a pártok ne sajátíthassák ki a megyei napilapokat. Ballai József, a MUOSZ alelnöke, a Petőfi Népe főszerkesztő-helyettese pedig azt tette szóvá, hogy e lapoknak nyereségük felét át kell adniuk az MSZMP-nek. A megyei napilapok vezetőinek és munkatársainak hozzászólásaiból kiderült, többségük hasonló cipőben jár. Hiába került le a lapok fejléceiről az MSZMP neve, a függőség jórészt maradt. Nem direkt beleszólással ugyan, hanem olyan módon, hogy a lap vezetője ugyanaz, aki korábban volt, s a megyei lapkiadó vállalatok is az MSZMP-hez tartoznak. Mézes Flórián (Észak-Magyarország) javasolta, hogy a szabad választásokig ne döntsenek a lapok tulajdonosi kérdéseiről. Most tisztázatlan minden - mondta -, s kérte, hogy a megyei napilapoknál dolgozók derítsék fel, annakidején hogyan mentek át az MSZMP tulajdonába az egyes újságok, a kiadóvállalatok, nyomdák. A független újságok közül a Dátum főszerkesztő-helyettese, Töttős Gábor számolt be a lapterjesztés gondjairól, s bírálta a Magyar Távirati Iroda hírszolgáltatását, mondván, az MTI nem ad ki olyan híreket, amelyek az olvasókat előre tájékoztatnák az eseményekről. (folyt.köv.)
1989. szeptember 30., szombat 17:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|