|
|
|
|
Magyarország - brit vélemények (2.rész)
|
A legújabb magyarországi és lengyelországi fejleményekre utalva a londoni hetilap ezt írja: ,,A legmerészebb reformerek immár elfogadják, hogy a kommunista párt hatalmi monopóliuma rossz dolog. Keményvonalas elvtársaik nem így gondolják ugyan, de őket is aggasztja a gazdaságuk versenyképessé tételével szükségképpen együttjáró nadrágszíj-meghúzás, munkanélküliség és infláció okozta gyötrelmes felbolydulás.,, Ez utóbbiak - a The Economist szerint - ,,nem óhajtják a teljes felelősséget vállalni mindezekért a gyötrelmekért, ezért elfogadják, hogy a felelősség megosztása megkívánja a hatalom megosztásának legalábbis a látszatát.,, Saját előfeltevései alapján vizsgálva az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi ülésén lezajlott vitát, a The Economist arra a következtetésre jut, hogy a többpártrendszerre való okozatos áttérés jóváhagyása Grósz Károly pártfőtitkár részéről ,,kisebb engedmény,, volt, mint ahogyan azt a (nyugati) főcímek sugallták. Rámutat, hogy a többpártrendszer elvi elfogadása már korábban megtörtént, hiszen januárban fogadták el azt az új törvényt, amely megnyitotta alternatív politikai pártok alakításának lehetőségét. Ami azonban ,,minden kérdések legnagyobbikát,, illeti - vagyis: készek-e a kommunisták hagyni, hogy kivoksolják őket a hatalomból - az a The Economist szerint továbbra is megválaszolatlan maradt.+++
1989. február 17., péntek 15:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|