|
|
|
|
Kopásálló malomkerék - Alkotói díj timföldgyári újítóknak
|
1989. január 26., csütörtök - Az Almásfüzitői Timföldgyár szakembereinek egy csoportja olyan újítást dolgozott ki, amelynek alkalmazásával az idén több mint hatmillió forint értékű import-alkatrészt takaríthatnak meg. Még 1984-ben egy úgynevezett légsugármalmot vásárolt a gyár az NSZK-ban a különleges timföldek őrlésére. Bár az új berendezés kifogástalanul működött, a gyár vezetői mégsem voltak elégedettek, a malom ,,lelkét,,, az acélból készített osztályozókereket ugyanis 200 óránként ki kellett cserélni, mert alaposan elkoptatták a rendkívül kemény timföldszemcsék. Az almásfüzitőiek reklamációjára a külföldi partner változtatott a konstrukción, s ezzel 500 órára nőtt a forgó osztályozókerék élettartama.
A timföldgyáriak azonban még így is gazdaságtalannak ítélték a malom működését. Végül is hat műszaki dolgozó, több hazai intézmény közreműködésével, megoldotta a kérdést: a gyár gépműhelyében sikerült olyan osztályozókereket előállítaniok, amelynek üzemideje meghaladja a 2000 órát. Ezzel a jelentős importmegtakarításon kívül exportra is számít a gyár. A kopásállóbb forgórészt megvételre felajánlották a malmot szállító Alpine cégnek. Az almásfüzitői újítók alkotói díjban is részesültek: munkájukkal beneveztek egy országos pályázatra, s elnyerték a 150.000 forintos harmadik díjat (MTI)
1989. január 25., szerda 22:10
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|