|
 |
 |
 |

Nyilvánosság Klub
|

(Krassó György) München, 1989. január 24. (SZER) - Sajtótájékoztató értekezletet tartott tegnap délelőtt a budapesti Múzeum kávéházban a mintegy 500 tagú Nyilvánosság Klub, amely viszontagságos hónapok után, október 29-én jelentette be országos egyesületté szerveződését. Azt a célt tűzi maga elé - mondotta az egyesület tavalyi alapítólevele -, hogy elősegítse a nyilvánosság intézményeinek és működésének megújítását, az állampolgárok véleménynyilvánítási és tájékozódási irodának, a szólás- és a sajtószabadságnak a maradéktalan érvényesülését. A sajtóértekezleten a klub szervezői bemutatták a nemrégiben alakított megfigyelő bizottságot, amellett tájékoztatási szabadságot korlátozó lépéseket kívánja rögzíteni és nyilvánosságra hozni. A klub a továbbiakban ismertette a Reform című hetilap közvéleménykutatási szavazat hamisításának részleteit, valamint a lap áremelésekről és az Élet és Irodalom körüli helyzetről kialakított állásfoglalását. Beszámoltak arról, hogy a Magyar Távirati Iroda nem közölte a demokratikus szakszervezetek tiltakozását a készülő sztrájktörvény ellen, valamint egy rendőri intézkedés elleni tiltakozást, és a gazdasági alkotmányozó tanács létrehozására szóló felhívást sem. Dr. Ruttner György, az Országgyűlési Tudósítások című független újság szerkesztője elmondta, hogy megkapták a lapalapítási engedélyt, de vállalkozásuk egyelőre ráfizetéses, terjesztési és helyiség problémákkal küszködnek. Az Élet és Irodalom ezentúl megint az írószövetség lapja lesz, ezt határozták el ugyanannak a kultúrpolitikának képviselői, amely 1957-ben feloszlatta az írószövetséget, annak megkerülésével beindította az Élet és Irodalom című kollaboráns lapot, majd két évvel később a pacifikált Írószövetség újságjává tette, de 63-ban ismét elvette tőle. Az ÉS tulajdonjogával a hatalom mindig aszerint labdázott, hogy mi szolgálja célszerűbben az írótársadalom megosztását. A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete azt javasolja, hogy legyen az Írószövetségnek saját lapja, de az Élet és Irodalom maradjon önálló és ne eresszék szélnek összeszokott szerkesztőgárdáját. Állásfoglalást tett közzé tegnap a klub ügyvivő testülete a drasztikus lap áremelésekről is, amelyeket minden valószínűség szerint további áremelések követnek. Félmillió család mondta le a napilapok, negyed millióan pedig a régi hetilapok előfizetését, és mindez akkor történik, amikor végre hitelesebbé válik a tájékoztatás. Az áremelések azonban nem oldják meg a gondokat, amelyeken csak a központosított sajtógazdálkodási elvek és gyakorlat megváltoztatása segíthet. Fel kell szabadítani a kötött piacgazdálkodást, a lapok tulajdonosainak önállóvá kell válniuk, és meg kell szüntetni a posta terjesztési monopóliumát - mondja a Nyilvánosság Klub ügyvivői testületének állásfoglalása. +++
1989. január 24., kedd
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|