|
|
|
|
Életrajzok (3. rész)
|
Nagy Ferenc földművelésügyi miniszter -------------------------------------
1923-ban született, a Baranya megyei Kisharsányban. Kálvinista református családból származik, szülei 42 hold földön gazdálkodtak. 1962-ben a Szentlőrinci Mezőgazdasági Technikumban érettségizett, majd 1962-67-ig a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem levelező tagozatára járt, ahol agrármérnöki diplomát szerzett. Közben 1942-ben Pécsett Népfőiskolát, 1946-47-ben Ezüstkalászos tanfolyamot végzett.
Ezt követően a vasútnál dolgozott, majd a tsz-szervezéskor, 1959-ben a Kisharsányi Tsz elnökévé választották. 1963-tól 1980-ig termelésirányító, illetve 1970-1974-ben ismét tsz-elnök volt. 1983-ban az egyesült Siklósi Tsz háztáji megbízottjaként ment nyugdíjba. 1983-ban TOT Emlékérmet kapott.
1972-74-ig a TESZÖV Közgazdasági Bizottságának elnöke, s ugyanezen idő alatt a Kertészeti Bizottság tagja volt. Tagja több szakmai és érdekvédelmi szervezetnek. 30 éve presbiter, zsinati póttag.
A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártnak 1937-től tagja, ismételten 1989-ben kapcsolódott be a párt munkájába. Az 1990. április 29-i nagyválasztmány a párt elnökévé választotta.
Nős, három gyermeke és hét unokája van.
x x x
Dr. Für Lajos honvédelmi miniszter ----------------------------------
A Vas megyei Egyházasrádócon, parasztcsaládban született 1930-ban. Egy úgynevezett falusi tehetségmentő akció keretében a csurgói református gimnáziumba került, ahol 1949-ben érettségizett. 1954-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen kitüntetéses történelemszakos tanári oklevelet szerzett. Ugyanitt tanársegédként dolgozott 1956-ig. A forradalomban vállalt szerepe miatt a szovjet csapatok letartóztatták és rövid időre internálták. Szabadulása után 1957 elején Franciaországba menekült, három hónap múlva visszatért. Egy évi állásnélküliség után könyvtári alkalmazottként, rakodómunkásként, majd a dabasi és a pestújhelyi általános iskolákban történelemtanárként dolgozott. 1964-ben a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba került, ahol különböző beosztásokban agrártörténeti kutatómunkát végzett. 1987 óta az ELTE Középkori és Újkori Magyar Története Tanszékén oktat egyetemi docensként.
(folyt.köv.)
1990. május 23., szerda 11:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|