|
|
|
|
,,Háztűznézőben,, Esztergomban - Hol lesz az Alkotmánybíróság székháza?
|
1989. november 13., hétfő - Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter és munkatársai hétfőn délután ,,háztűznézőben,, jártak Esztergomban, ahol a házigazdák a városi tanács vezetői bemutatták azokat az épületeket, amelyek véleményük szerint alkalmasak lennének az Alkotmánybíróság székházának.
Mint ismeretes, az Országgyűlés októberi ülésszakán elfogadták az Alkotmánybíróság létrehozására hozott törvényjavaslatot és azt, hogy új nemzeti intézményünk székhelye a történelmi tradíciók jegyében Esztergom legyen. A miniszter és kísérete több épületet is megszemlélt. Először a 18. század közepén barokk stílusban épült régi vármegyeházat tekintették meg. A kétszintes patinás épületegyüttes jelenleg középiskolai kollégiumnak ad helyet és alapos felújításra szorul. Egy másik ajánlott épület a szovjet katonai kórház, amely most került vissza a katolikus egyház tulajdonába - s amely egykor érseki papnevelde volt -, de legalább egymilliárd forintra becsülik azt az összeget, amelyből a romjaiban is gyönyörű klasszicista, illetve romantikus stílusú épület helyreállítható lenne. Szóba került még Vitéz János rekonstrukció alatt álló palotája a Várhegyen. Kulcsár Kálmán az MTI tudósítójának elmondotta, hogy a lehetőségekről rövidesen referál a miniszterelnöknek, s hamarosan kiderül, hogy milyen ütemben és mennyi pénzt tud a kormányzat a székház épületének megvételére, újjáépítésére fordítani. Az Alkotmánybíráság alakuló ülését az esztergomi városi tanács dísztermében tartja majd meg. Azután ideiglenes jelleggel Budapesten működik mindaddig, amíg nem teremtik meg az Esztergomba költözés feltételeit. (MTI)
1989. november 13., hétfő 19:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|