|
|
|
|
Sajtótájékoztató az MSZP budapesti intéző bizottságának üléséről (1. rész)
|
1989. november 10., péntek - Az MSZP a fővárosban még az idén három kerületi pártszékházat - a VII., a VIII. és a XIV. kerületben - átaad a kormánynak - jelentették be a párt budapesti intéző bizottságának titkárai pénteki sajtótájékoztatójukon. Fabriczki András és Steiner Arnold a testület előző napi, késő éjszakába nyúló első munkaüléséről tájékoztatta az újságírókat. A bevezetőben elmondták: Jassó Mihály továbbra is az Intéző Bizottság tagja, ám vezető tisztséget nem kívánt vállalni a kongresszus után.
Az IB - egyebek között - áttekintette a választásokkal kapcsolatos teendőket. A választókerületeket véleményük szerint úgy kell kialakítani, hogy mindenütt körülbelül azonos számú választópolgár válasszon egy képviselőt. A november 26-i népszavazással is foglalkoztak csütörtökön: az MSZP budapesti intéző bizottsága aktív részvételre kéri tagjait és a választókat. A köztársaságielnök-választással kapcsolatos kérdésfeltevést azonban csúsztatásnak minősítették, mert az az időpontra vonatkozik, nem pedig arra, hogy a nép, vagy a parlament döntsön-e az államfő személyéről. Az IB - tartva magát a nemzeti kerekasztal tárgyalás megállapodásához - azt javasolja, hogy az első kérdésre NEM-mel szavazzanak. Kifejtették: demokratikus jogállamban politika nélküli munkahelyek nem léteznek, a pártok működésének megtiltása a munkahelyeken nem a jogállamiság felé mutat. Azonban az Országgyűlés döntése ellen - akárcsak a másik két kérdésnél - nem agitálnak. A pártszervezés fővárosi tapasztalatait összegezve Steiner Arnold kiemelte: az elődpárt tagjai közül október 20-ig 6200-an, november 8-ig már 15 ezren nyilatkoztak úgy, hogy az MSZP tagjai kívánnak lenni. A pártba eddig 150 olyan személy lépett be, aki korábban nem volt tagja az MSZMP-nek. Jelenleg a legfontosabb feladat a párt szervezése, az egyéni agitáció, s másodlagos a platformok, tagozatok létrehozása (ez utóbbiból egyébként tíz működik). Kampányt kívánnak folytatni a munkásság és az ifjúság körében, mert az eddigi tapasz- talatok szerint közülük még kevesen kötelezték el magukat a párt mellett. Bár az MSZP vagyonával a jövő héten foglalkozik az Intéző Bizottság, a titkárok röviden kifejtették véleményüket erről is. (folyt.köv.)
1989. november 10., péntek 15:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|