|
|
|
|
Vastagh Pál Kaposvárott
|
1989. november 2., csütörtök - A Magyar Szocialista Párt nem ellenzi egy tőle balra álló politikai szervezet létrejöttét, ha az világos programmal áll elő, és nem zavarja az MSZP szerveződését - jelentette ki Vastagh Pál csütörtök este Kaposvárott. A párt elnökségének tagja a somogyi megyeszékhelyen tartott politikai fórumon azt is elmondta, hogy Magyarország új, többpártrendszerű struktúrájában az MSZP egy sokszínű, többféle irányzatot magába foglaló, erős baloldal centrumává szeretne válni.
Az új párt szerveződésének eddigi tapasztalatairól szólva elmondta, hogy bár az utóbbi hónapokban az MSZMP-ben elemi erővel nyilvánult meg a megújulás, a változtatás szándéka, a kongresszus döntései a tagság nagy részét elbizonytalanították, a szervezőmunka a reméltnél lassabban halad. A jelenlegi időszakban azonban már nem az átjelentkezettek létszáma a döntő, hanem mielőbb létre kell hozni az alapszervezeteket, amelyek kisugárzásukkal és vonzásukkal segíthetnek a ma még önmagukban vívódó volt MSZMP-tagoknak személyes döntésük meghozatalában. Az MSZP tagságának majdani összetételét illetően Vastagh Pál természetes szűrőnek nevezte azt a körülményt, hogy a tagsági viszony semmiféle egzisztenciális előnyt nem jelenthet, így bizonyára távolmaradnak azok, akik személyes érdekből, hatalom- vagy karriervágyból léptek az MSZMP soraiba. Felhívta a figyelmet arra, hogy már a szerveződés időszakában nagy erőpróbák várnak az új pártra. Ilyen lesz elsőként a november 26-ai népszavazás a köztársaságielnök-választásról. Az MSZP elnöksége ezzel kapcsolatban arra kéri a párt tagságát és a rokonszenvezőket, hogy a népszavazással történő elnökválasztásra voksoljanak. (MTI)
1989. november 2., csütörtök 21:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|