|
|
|
|
Ülést tartott a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság
|
1989. október 30., hétfő - Az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága hétfő reggeli ülésén úgy döntött: általánosságban támogatja a népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló törvény, valamint a földtörvény módosítására vonatkozó, továbbá a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslatok beterjesztését. Ugyancsak így döntött a köztársaságielnök-választás időpontjával, a munkahelyi pártszervezetekkel, a volt MSZMP vagyonának elszámolásával, a munkásőrség feloszlatásával, a Magyar Köztársaság címerével kapcsolatos népszavazás elrendeléséről szóló határozat-tervezetekről. Egyetértett a köztársasági elnök választásának kitűzéséről és a választási eljárás egyes kérdéseiről szóló határozat-tervezet beterjesztésével is.
A bizottságnak - idő hiányában - nem nyílt módja arra, hogy részletesen is megtárgyaljon valamennyi javaslatot. Már a népszavazásról szóló törvény módosításáról szóló törvénytervezet, s az ezzel összefüggő, az SZDSZ kezdeményezte négy kérdésben a népszavazás elrendeléséről szóló határozat megvitatása is függőben maradt. Főként arról folyt a vita: van-e joga a bizottságnak, illetve a Parlamentnek megváltoztatni az SZDSZ kérdéseit, hogyan értelmezhető a népszavazásról szóló törvény erre vonatkozó rendelkezése, és végül is hogyan hangozzanak e kérdések. A bizottság végül is úgy határozott, hogy a plénum munkaszüneteiben tárgyalja végig a javaslatokat. A bizottság ülésén elhangzott az is: a kormány visszavonta a nemzeti ünnepek népszavazással történő kiválasztására tett korábbi javaslatát. (MTI)
1989. október 30., hétfő 10:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|