|
|
|
|
A Munkásőrség szóvivőjének reagálása a Munkásőrség elleni támadásokra (1. rész)
|
1989. szeptember 27., szerda - A Munkásőrség működése megalakulásától kezdve mindmáig állami jogszabályokon, törvényeken nyugszik - mondta Borzák Lajos, a Munkásőrség szóvivője. E kijelentésével reagált azokra a véleményekre, amelyeket az SZDSZ és a Fidesz nevében hangoztatott Szász István, az SZDSZ-Tanács tagja és Lévay Levente, az SZDSZ kispesti szervezetének ügyvivője a Munkásőrség ellen tervezett tüntetésük kapcsán, a Magyar Távirati Irodának adott nyilatkozatukban.
Borzák Lajos véleménye szerint elfogadhatatlan kijelentéseket is tettek, amelyek nézete szerint vagy tájékozatlanságból, vagy szándékosságból eredő valótlanságok, ferdítések. Állításuk szerint például ,,a Munkásőrség nem része a törvényes felügyelettel rendelkező fegyveres erőknek,, - idézte a szóvivő a megjelent nyilatkozatot. Ezzel szemben az az igazság - mondta Borzák Lajos -, hogy a Munkásőrséget az Elnöki Tanács 1957. évi XIII. számú törvényerejű rendelete hívta életre, s ezt emelte törvényerőre az Országgyűlés 1957. május 9-én. A testület jelenlegi tevékenységét a honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény, valamint az előző jogszabályok felhatalmazása alapján kiadott 49/1978-as számú kormányrendelet szabályozza - tájékoztatott a szóvivő. Éppen ezért szerinte az SZDSZ és a Fidesz ezzel összefüggő állítása alaptalan. Az a nézet sem fogadható el Borzák Lajos szerint, hogy a Munkásőrség ,,az uralkodó párt magánhadserege,,. Mint elmondta: a szervezet már közismerten a Minisztertanács irányításával működik. A munkásőrök között pártonkívüliek, az MSZMP, az MDF, az SZDSZ, az MSZDP, a Független Magyar Demokrata Párt, a Független Kisgazdapárt és más szervezetek tagjai is szolgálnak. A munkásőrök egyetlen szervezettől és állampolgártól sem vitatják el azt a jogukat, hogy véleményt formáljanak a testületről - hangoztatta a szóvivő, ugyanakkor kijelentette: a testülethez érkező információk szerint megütközést kelt az állampolgárokban, hogy a demonstráció előkészítői az utóbbi napokban több helyen gyalázkodó, uszító hangnemben szervezik fellépésüket. Borzák Lajos elmondta: Gyöngyösön például az SZDSZ, a Fidesz és a Kisgazdapárt helyi szervezetei által aláírt röplapokon azzal becsmérlik a Munkásőrséget, hogy ,,pufajkás gyilkosokból, ávós pribékekből verbuválódtak, akik vállalták hazájuk elárulását...,,, s hozzájuk ,,csatlakoztak elbutított munkások, megtévesztett fiatalok és karrierista funkcionáriusok,,. (folyt.köv.)
1989. szeptember 27., szerda 16:15
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|