|
|
|
|
Ferencváros: kedvcsináló keddi játék? - Rajt az európai klubkupákért (3. rész)
|
Hirek a magyar csapatokról -------------------------- A ferencvárosi labdarugók nem a legjobb előjelek után lépnek pályára a finn Haka elleni KEK-mérkőzésen. A zöld-fehérek ugyanis meglehetősen halovány teljesitményt nyujtottak mult szombaton az 5. bajnoki fordulóban Debrecenben: az ujonc DVSC csapata ellen mindössze gólnélküli döntetlenre futotta erejükből. - Bizom benne, hogy kilábalunk a hullámvölgyből. A magyar futballistákat ismerve nem tartom lehetetlennek, hogy a kisiklás után ujra elkápráztatják a közönséget - jelentette ki Rákosi Gyula vezetőedző. - Hosszu évek teltek el azóta, amikor utoljára európai kupamérkőzést játszott a Ferencváros, igy mindenképpen helyt kell állnunk. Mit tud az ellenfélről? - Bene Ferenctől, az ujpestiek volt nagyszerű játékosától kértem segitséget, mivel ő sokáig Finnországban vendégszerepelt. Elmondta: a Haka egy igen lelkes amatőr csapat. Az angol stilust igyekeznek lemásolni, tehát sokat ivelgetnek a tizenhatos tájékára és feltételezhetően jól is fejelnek. Milyen eredménnyel lenne elégedett? - Manapság még a nagyarányu győzelmek sem jelentenek teljes biztositékot a továbbjutásra. Nehéz két csatára számitok. Kedden este háromgólos győzelemmel kiegyeznék. A Ferencváros várható összeállitása: Józsa - Simon, Pintér, Limperger, Keller - Szeibert (Topor), Bánki, Kincses - Wukovics, Dzurják, Kereszturi (Dukon) (A mérkőzésre a kiadott bérletek nem érvényesek.) x x x (folyt.köv)
1989. szeptember 11., hétfő 14:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|