|
|
|
|
Pozsgay Imrét nem választották meg kongresszusi küldöttnek Debrecenben
|
1989. szeptember 6., szerda - Debrecen párttagsága nem választotta meg kongresszusi küldöttének Pozsgay Imre államminisztert, az MSZMP elnökségének tagját. A párttagság közvetlen szavazással 34 küldöttjelölt közül döntött arról, hogy ki legyen az a 27 párttag, aki a város MSZMP-tagságát képviseli majd az október 6-án kezdődő pártkongresszuson.
A küldöttjelöltek listáját augusztus 26-án az alapszervezetek képviselőiből álló elektori testület állította össze. Pozsgay Imre jelölése már akkor vihart kavart, a debreceni reformkörök kezdeményezése váratlanul érte a jelöltállítókat, az államminiszter neve ugyanis az előzetes listákon nem szerepelt. A reformkör képviselője arra a kérdésre, hogy az MSZMP elnökségi tagja miért nem vett részt a jelölésével foglalkozó tanácskozáson, nem tudott válaszolni, de bejelentette, hogy az államminiszter tud a jelölésről. Pozsgay Imre augusztus 28-án az MTI-nek adott nyilatkozatában cáfolta, hogy Debrecenből bárki is megkereste volna a jelölésével kapcsolatban. Úgy ítélte meg, hogy szerencsésebb lett volna, ha valóban tud a javaslatról, s elektori fórumon kifejtheti álláspontját, azonban ennek ellenére vállalta a debreceni megméretést. A hajdú-bihari megyeszékhely több mint 14 ezres párttagságának kétharmada élt a közvetlen szavazás lehetőségével. A szavazatok összeszámlálása után szerdán, a késő esti órákban az MTI debreceni tudósítóját arról tájékoztatták, hogy Pozsgay Imre nem került a 27 kongresszusi küldött közé. (MTI)
1989. szeptember 6., szerda 21:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|