|
|
|
|
Az MSZMP Nagykőrös Városi Reformkörének állásfoglalása (OS)
|
1989. szeptember 1., péntek - Az MSZMP Nagykőrös Városi Reformköre 1989. augusztus 31-én kimondta megalakulását. Tagjai azért tartották szükségesnek megszerveződésüket, mert úgy ítélik meg, az augusztus 21-ei városi MSZMP-értekezlet - annak ellenére, hogy programjául éppen a reformkört szervezők átlal készítettet fogadta el - nyilvánvalóvá tette, hogy az MSZMP jelenlegi városi vezetői, az MSZMP jelenlegi városi felépítése és vezető szervei nem alkalmasak az általuk is elfogadott program végrehajtására. A reformkör szervezése alapjául szolgáló elvek és célok a következők: 1. Elhatároljuk magunkat az MSZMP eddigi helyi és országos gyakorlatától, szervezeti felépítésétől. Gondolkodó emberekből álló, önszerveződő, demokratikus pártot akarunk. 2. Elutasítjuk az emberek világnézeti alapokon álló megkülönböztetését. Tagjaink közé várjuk azokat, akik elfogadják politikai célunkat, örök értékeket hordozó, emberibb társadalom megteremtését. 3. Elvetjük az MSZMP munkásdemagógiára épülő kontraszelekcióját. Célunk az alkotó emberek pártjává válni. (OS)
1989. szeptember 1., péntek 12:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|