|
|
|
|
Nyilatkozatok az egyeztető tárgyalásról (2. rész)
|
Huszár István, a Hazafias Népfront OT elnök-főtitkára a harmadik oldal nevében szintén optimistán nyilatkozott. Mint mondta, kellemes meglepetés, hogy valamennyi tárgyaló fél toleranciát tanúsított, mindenki elfogadta a szakértői tárgyalásokon kialakított álláspontokat. Egyetlen olyan kérdés sem volt, amelyben a tárgyalófelek makacsul feltételeket szabtak volna egymásnak, ultimátumnak nyoma sem volt, mindenki tárgyalókészségről tett tanúbizonyságot, s a legfontosabb kérdésekben már sikerült megegyezni. Magyar Bálint, az SZDSZ ügyvivője az Ellenzéki Kerekasztal egyik képviselőjeként úgy vélekedett, hogy a szerdai plenáris ülést és a hozzá vezető megállapodásokat fordulópontnak lehet tekinteni a hatalom és az ellenzék politikai viszonyának alakulásában. Rámutatott: úgy tűnik, most először a kormány áldozatot kíván hozni azért, hogy az elszabadult törvényalkotási folyamatot összhangba hozza a politikai egyeztető tárgyalások menetével. Arra törekszik, hogy a kontroll nélküli törvénykezést leállítsa, és a törvényalkotás feltételévé a politikai megegyezést tegye. A plenáris ülésen elhangzottak arra utalnak, hogy van esély a felek közötti megállapodásra. Úgy vélte, hogy a közvetlen politikai kérdésekben erre talán előbb sor kerülhet, mint a nagyobb horderejű gazdasági témákban. Magyar Bálint elmondta: az elkövetkező napokban sikerülhet felállítani a szakértői munkabizottságokat. A szerdai plenáris ülésen is több olyan kérdés merült fel, amelyben közeledés tapasztalható a felek álláspontjában. Ugyanakkor a továbbiakban kemény tárgyalásokra kell számítani, ám ez a keménység semmiesetre sem zárja ki a korrektséget. (folyt.köv.)
1989. június 21., szerda 22:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|