|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások - Kukorelli István (12. rész)
|
Kokorelli István a harmadik oldal képviseletében kijelentette: elfogadják az előkészületek során kialakított és Szűrös Mátyás által ismertetett tárgyalási témákat, kiegészítést nem kívánnak hozzátenni. Ezután így folytatta: különösen fontosnak érezzük a 6. pontban megfogalmazott gondolatot az erőszakos megoldásokról, a direkt politikai harc eszközeiről való lemondást. Ennek át kell hatnia közéleti magatartásunkat és megalkotandó törvényeinket egyaránt. Örömmel hallottuk Pozsgay Imre bejelentését, hogy az MSZMP nem javasolja a törvények idő előtti napirendre tűzését. A törvényjavaslatoknak a döntéshozatalról való levétele politikai győzelem, nem politikai vereség, hanem a józan politikai belátás eredménye. - A békés és demokratikus politikiai átmenet folyamatában kiemelkedő jelentősége van a választásoknak, amely a törvényalkotás ütemezésének beszámítási pontja. Erre az időpontra figyelve ki kell cövekelnünk a sebességkorlátok alsó- és felső táblahatárait. - A hat tárgyalási témából mi valósítható meg a választásokig és mi az, amit feltétlenül el kell halasztani? A nyitó plenáris ülésen egyetértés volt közöttünk, hogy az új alkotmányról a választások után összeülő Országgyűlésnek kell döntenie, s addig lényeges alkotmánymódosítások ne legyenek. 1949 óta így is a 21. alkotmánymódosításnál tartunk, ebben az évben már három jelentős alkotmánymódosítás volt. Augusztus 20-án egységes szerkezetű alkotmányszöveg hiányában nehéz lesz eldönteni, milyen hatályos alkotmányt ünnepelünk. Kezdeményezzük legyen ez az ünnep a magyar államiságnak az államalapításig visszamutató nemzeti ünnepe. - Javasoljuk, hogy az alkotmánybíróságról szóló törvény - amelyet a párttörvény napi aktualitása tett sürgetővé - az új alkotmánnyal együtt alkossa meg az Országgyűlés, és csak ezt követően jöjjön létre a jogállamiságnak ez a hatalommegosztás elvein és a pártatlanságon alapuló nagyon fontos intézménye. - A köztársasági elnökről szóló törvényjavaslat elhalasztása mellett érvek sorolhatók, amelyeket kompromisszumként hajlandók vagyunk elfogadni. Mégis, gondoljuk meg jól közösen: ezzel a törvénnyel nem kellene-e kivételt tenni. Ezt az új intézményt mindenképpen a választásokkal összefüggésben érdemes megítélni, és nem csak a választások utáni erőviszonyok tükrében. Ezek pártpolitikai megfontolások, amelyeket alá kell rendelni az ország érdekeinek. (folyt.köv.)
1989. június 21., szerda 21:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|