|
|
|
|
Gabonatermelők követelései (1. rész)
|
1989. június 19., hétfő - A gabonatermelésben érdekelt mezőgazdasági termelőszövetkezetek csaknem mindegyike, összesen ezer gazdaság vezetője írta alá azt a beadványt, amelyet hétfőn juttattak el Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhez. Az írásos dokumentum leszögezi, hogy a termelők szempontjából hátrányos a gabonatermelés jövedelmezősége, egész sor rendelkezést sérelmesnek tartanak, és emiatt - legfőbb követelésként - a felvásárlási árak minimálisan 30 százalékos emelését követelik a kormányzattól. Tíz pontban sorolták föl követeléseiket - ezek közül az egyik az áremelés - s ezek mindegyike gyakorlatias indítvány. Egyebek között nyílt elszámolást kérnek arról, hogy a kilogrammonként négy forintért átvett gabonából hogyan lesz 14-15 forintos kenyér és 25 forint körüli sütőipari termék. Egy másik indítvány: az állam garantálja a felvásárláshoz szükséges tőkét, legalább három évig kedvezményezett hitelfeltételek mellett.
A beadványt bizottság vitte át a TOT székházából a MÉM-be; a bizottságot Szegő László, a túrkevei Vörös Csillag Tsz elnöke vezette, ő irányítja az egyik legnagyobb hazai gabonatermelő nagyüzemet. A termelők Péter, Pál napjára - mint ahogyan ebbéli szándékukat már korábban bejelentették - demonstrációt szerveznek, ami abból állna, hogy kombájnjaikkal az országos főútvonalakon fölvonulnak, jeléül annak, hogy a kormányzat részéről közömbösséget tapasztalnak korábbi, a jövedelmezőséggel kapcsolatos felvetéseikre. A felhívásnak a tüntetés egyik pontja, nevezetesen a tizedik; ebben az áll: amennyiben a termelők jogos követeléseinek a kormány nem tesz eleget, és a javaslatok megtárgyalására nem ül tárgyalóasztalhoz a termelők által delegált érdekképviselettel, abban az esetben kerülne sor erre a lépésre. A tárgyaláson a küldöttség ismételten hangoztatta fenntartásait a jelenlegi árakkal, illetve a szabályozórendszerrel kapcsolatban. Hütter Csaba részletesen kitért a követelésekre és kifejtette véleményét. Szólt arról, hogy az idén már 15 százalékkal emelték a felvásárlási árakat és a további árnövelés hatalmas tehertételt jelentene a központi alapok számára. A Gabontröszt megszüntetésére decemberben kerülne sor; azért nem valamivel korábban, mint ahogyan azt a termelők kérték, mert az országnak külföldi kötelezettségei vannak, s a beföldi ellátás zavartalansága is megköveteli a tröszti szervezet fenntartását az év hátralévő időszakában. (folyt.köv.)
1989. június 19., hétfő 18:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|