|
|
|
|
Sorsa lemondott
|
Helsinki, 1989. január 24. kedd (AP/TASZSZ/AFP) - Lemondott tisztségéről Kalevi Sorsa finn minniszterelnök-helyettes és külügyminiszter. Döntését keddi sajtóértekezletén azzal indokolta, hogy pártja, a Finn Szociáldemokrata Párt elnökének, Pertti Paasiónak mindenképpen helyet kell kapnia a kormányban, de ezért egyik pártbeli miniszter-társa sem tett semmit. Paasio miniszteri jelölésének kérdését a párt központi vezető szervei szerdai ülésükön vitatják meg.
Az 58 éves Kalevi Sorsa 13 éven át volt kormányfő, mielőtt jelenlegi posztjára került Harri Holkeri koalíciós kabinetjében. Hosszú ideig a Finn Szociáldemokrata Párt elnöke volt, erről a tisztségéről 1987-ben mondott le Paasio javára. Mint sajtóértekezletén elmondta, a legbefolyásosabb párt vezetőjének az ország és a párt érdekében egyaránt részt kell vennie a kormány munkájában. Amennyiben Koivisto elnök elfogadja lemondását, Kalevi Sorsa parlamenti képviselőként folytathatja politikai működését.+++
1989. január 24., kedd 12:17
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kinisz Péter Szekszárdról: a telefonos játékok csak a pestiknek van-e, vagy a vidékieknek is, mert amióta vannak, nem lehet bekapcsolódni a vidékieknek.
Dombai István 845-894 - január 5,.-én játszottam a BUMM-ban és nyertem , de a nyereményt azóta még nem kaptam meg. Szeretnék érdeklődni. A Telesporttal kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ideje lenne onnan kisöpörni ezt a sok szemetet, a bundával foglalkozzon a rendőrség, ez senkit nem érdekel, pláne a felemelt dijért, fő műsoridőben.
146-838: rokkant nyugdijasok vagyunk mind a ketten a feleségemmel együtt, szeretnénk érdeklődni, hogy milyen kedvezmény jár nekünk, a TV előfizetési dijat is fizetjük, szeretnénk ha visszahívnának, sok panaszunk lenne.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|