|
|
|
|
Torgyán véleménye
|
-----------------
München, 1990. május 2. (SZER, Magyar híradó) - Dr. Torgyán József, a Kisgazdapárt frakcióvezetője. Mi a véleménye az MDF és SZDSZ megállapodásairól?
- Hát ugye ezt több részletben kell megvizsgálni, mert a megállapodásnak a személyi cserére vonatkozó része, tehát az, hogy ne a Demokrata Fórum adja az ideiglenes köztársasági elnököt, hanem a Szabad Demokraták Szövetsége, mégpedig konkrétan Göncz Árpád személyében, ezzel kapcsolatban nincs észrevételünk, annál inkább sem, mert Göncz Árpád, az valamikor kisgazdapárti volt.
Ami viszont a megállapodás további részeit illeti, meg kell jegyeznem, hogy azok alapvető alkotmányjogi és közjogi rendelkezéseket érintenek, ezért ezekkel kapcsolatban nekünk érdemi és többrétű észrevételünk lesz.
Na most meg kell, hogy mondjam a módszerét illetően viszont ennek a megállapodásnak meg kell jegyeznem, hogy az elfogadhatatlan a Kisgazdapárt számára, ebben a parlamentben hat párt van jelen és itt vannak még a független jelöltek, ezért tehát lényegi kérdésekre kiterjedő megállapodást kötni úgy, hogy a többi párt álláspontját erre vonatkozólag meg sem kísérlik beszerezni.
- Nem kérdezték meg a Kisgazdapárt véleményét ezek szerint?
- Nem, nem, mi utólag szereztünk tudomást mindenről, ez elfogadhatatlan gyakorlat és különösen egy koalíciós partner tekintetében az.
- És mit fognak tenni?
- Észrevételeztük ezeket a kifogásainkat már a mai nap, a frakcióvezetői értekezleten.
- És jól tudom-e, hogy attól, hogy ők megállapodtak, tulajdonképpen nem biztos, hogy az ő megállapodásaikat meg fogja szavazni a parlament? (folyt.)
1990. május 2., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
- A műkorcsolya közvetítéssel kapcsolatban, jó lenne ha a Gyulai azt közvetitené ami a képernyőn van, nem azt amit ő akar.
- Lehetne a kocsi kipufogója elé szerkeszteni egy berendezést, ugy hallotta a TV-ben hogy már van, de drágák, lehetne egy kicsit " alacsonyítani" az árakat. - 896-o27 Szombat éjjel 1/4 1-kor a Vasárnapi Hirekből olvastak fel, nem tudja, hogy tisztában vagyunk e azzal, hogy hetilap, de napilag ára van. Kérdezzék meg az illetékest, mióta napilap a hetilap ?
- 81-657 Tata: Ha lehetne, tegyék az esti filmet korábbra, hogy a TV Hiradót is tudják nézni.
- 835-103 Koszorús Ferencné: A Végső visszaszámlálás c. számot nem tudták végig leadni, mert kezdődött a Telesport, kérik hogy adják le egészben.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|