|
|
|
|
- Az új vezetés - 2. folyt.
|
Aztán: vádolták a régi vezetést, hogy megfizette a politikai tanulópénzt, követett el hibákat. De ők legalább már ezen az áron beletanultak, ismeretségeket szereztek az egy éve tartó politikai átmenet egyeztetőtárgyalásai során, például a nemzeti háromszögletű asztalnál, vagy az Ellenzéki Kerekasztalnál.
Nos ezek a tapasztalatok most kárba vesztek. Ezzel korántsem a leköszönt vezetés egyes tagjait kívánom védeni, hanem az aggódás beszél belőlem. Egy koalíciós kormánypárt vezetésének olajozottan kell működnie, itt pedig az ismeretlenbe kerültek bele tapasztalatok nélküli emberek. Szerencsére úgy néz ki, a párt parlamenti frakciója jól fog működni, annak vezetője, Torgyán József és helyettes vezetője, dr. Böröcz István tapasztalt, nagy ismeretséggel rendelkező emberek. Így tehát nagyon sok fog múlni a parlamenti frakció működésén.
Az országos nagyválasztmány egyébként mintapéldája volt a választási kultúrával, politikai tájékozottsággal még nem rendelkező nép választási módjának, és ez most nem a Kisgazdapártra értendő.
Arra szavaztak, aki a választás ideje alatt leginkább látóterük fókuszába került, a kellő pillanatban kellőképpen hangos volt. Persze ez nem általános érvényű, csupán a nagy számok törvénye alapján értendő.
Az új pártvezetőség kihirdetésére 11 és fél óra ülésezés után, este fél tízkor került sor, s közben a nagyválasztmány jóváhagyta a kormánykoalíciót, tudomásul vette a tárgyalások eddigi eredményeit, vagyis hogy a Kisgazdapárt két államminiszteri tárcát, a parasztügyekkel és általános, illetve kisebbségi kérdésekkel foglalkozót, két miniszteri posztot - földművelés és munkaügy -, valamint négy államtitkári tisztséget kap: ezek a belügy, kereskedelem, környezetvédelem és a közlekedés. A parlamenti helyek már megvannak, a kormánypozíciók szintén. Most már a többi nagyrészt a Kisggazdapárton múlik. +++
1990. április 30., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
- A műkorcsolya közvetítéssel kapcsolatban, jó lenne ha a Gyulai azt közvetitené ami a képernyőn van, nem azt amit ő akar.
- Lehetne a kocsi kipufogója elé szerkeszteni egy berendezést, ugy hallotta a TV-ben hogy már van, de drágák, lehetne egy kicsit " alacsonyítani" az árakat. - 896-o27 Szombat éjjel 1/4 1-kor a Vasárnapi Hirekből olvastak fel, nem tudja, hogy tisztában vagyunk e azzal, hogy hetilap, de napilag ára van. Kérdezzék meg az illetékest, mióta napilap a hetilap ?
- 81-657 Tata: Ha lehetne, tegyék az esti filmet korábbra, hogy a TV Hiradót is tudják nézni.
- 835-103 Koszorús Ferencné: A Végső visszaszámlálás c. számot nem tudták végig leadni, mert kezdődött a Telesport, kérik hogy adják le egészben.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|