|
|
|
|
Baleset a nagygyűlés előtt - Torgyán József Balmazújvárosban
|
1990. március 16., péntek - Szerencsés kimenetelű baleset
történt pénteken Balmazújvárosban a Független Kisgazdapárt
választási nagygyűlése előtt. A párt tagjai a város határában
lovashintóval várták Torgyán Józsefet, a gyűlés szónokát. Miután a
párt főügyészével a hintó elindult a művelődési központ felé, a
lovak megbokrosodtak, fékevesztett vágtába kezdtek, majd a hintó
felborult. A rajta ülők csupán könnyebb sérülést szenvedtek, így az
eredetileg meghirdetett időpontban megtarthatták a kisgazdák
választási nagygyűlését.
Torgyán József beszédében kijelentette: bár a választásokig még néhány nap hátravan, ezt a választást a Független Kisgazdapárt már megnyerte. A többi ellenzéki párt csak azért küzdhet, hogy másodikként felsorakozzon a kisgazdák mögött.
A koalíciós lehetőségekről szólva Torgyán József azt mondta: a kisgazdák soha nem működnek együtt a kommunistákkal és utódpártjaikkal. A Szocialista Párton kívül ide sorolta a Hazafias Választási Koalíciót és az Agrárszövetséget is.
A Független Kisgazdapárt nélkül nem lehet kormányt alakítani - állította. A Kisgazdapárt meghatározó erő lesz az új kormányban, de az ellenzéki pártok közül is csak azokkal lépnek koalícióra, akik elfogadják álláspontjukat a földtulajdonról.
Torgyán József az új Parlament legfontosabb feladatának az országban kialakult bizalmi válság megszüntetését, a katasztrófahelyzet elhárítását nevezte. A Kisgazdapárt ezért nem járul hozzá, hogy az új Parlament tagjai nyári szabadságra menjenek mindaddig, amíg a legsürgetőbb döntéseket meg nem hozzák. Ezek közé sorolta az új földtörvényt és az önkormányzati törvényt, de a jelenlegi 15 ezer forintnál magasabb nyugdíjak folyósításának a megszüntetését is. Torgyán József bejelentette: amíg az ország ki nem lábal a katasztrófahelyzetből, addig a hatalomban lévők - a parlamenti képviselőktől a köztársasági elnökig - csak havi bérük felét vehetik majd fel.
Torgyán József beszédében bírálta a kormányt a szovjet csapatkivonással kapcsolatos megállapodásért. Nincs tárgyalnivalónk a Szovjetunióval - mondotta -, a szovjet csapatoknak azonnal el kell hagyniuk Magyarország területét. (MTI)
1990. március 16., péntek 16:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
- A műkorcsolya közvetítéssel kapcsolatban, jó lenne ha a Gyulai azt közvetitené ami a képernyőn van, nem azt amit ő akar.
- Lehetne a kocsi kipufogója elé szerkeszteni egy berendezést, ugy hallotta a TV-ben hogy már van, de drágák, lehetne egy kicsit " alacsonyítani" az árakat. - 896-o27 Szombat éjjel 1/4 1-kor a Vasárnapi Hirekből olvastak fel, nem tudja, hogy tisztában vagyunk e azzal, hogy hetilap, de napilag ára van. Kérdezzék meg az illetékest, mióta napilap a hetilap ?
- 81-657 Tata: Ha lehetne, tegyék az esti filmet korábbra, hogy a TV Hiradót is tudják nézni.
- 835-103 Koszorús Ferencné: A Végső visszaszámlálás c. számot nem tudták végig leadni, mert kezdődött a Telesport, kérik hogy adják le egészben.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|