|
|
|
|
A keletnémet menekültek helyzetéről
|
London, 1989. augusztus 8. (BBC, Panoráma) - A két Németország közti kapcsolatok minisztériumának államtitkára ma felhívással fordult a keletnémetekhez: maradjanak otthon, ne próbáljanak a Nyugatra jutni. Néhány órával korábban bezárták a kelet-berlini NSZK kirendeltséget, mert az már nem tudott megbirkózni az ott menedéket kereső keletnémetekkel. És ma érkezett Nyugat-Németországba az első nagy keletnémet csoport, melynek tagjai a magyar-osztrák határon menekültek át. Az egyre bonyolultabbá váló német menekülési, kivándorlási helyzetet tekinti most át kommentárjában Pártos Gábor: - Az eddigi adatokból az következik, hogy idén a tavalyinál kétszer több, körülbelül 80 ezer keletnémet fog törvényes keretek közt áttelepedni a Szövetségi Köztársaságba. De sok adminisztratív korlát gátolja a kivándorlást, és - legalábbis fiatalok számára - egyszerűen lehetetlen. Úgyhogy növekszik a menkülők száma is. Nem hivatalos becslések szerint körülbelül egymillió keletnémet, azaz a lakosság 6 százaléka szeretne Nyugatra menni. És sokan nem nyugszanak bele a hosszú várkozásba és kivándorlási kérelmük ismételt elutasításába. Így tehát egyre több keletnémet más módon próbálja elhagyni az országot. Néhány hónapja a kommunista hatóságok feloldották a parancsot, hogy a menekülőket agyon kell lőni - és így több, mint 350 ember egyszerűen átszökött a berlini falon. Ez még mindig nehéz, és veszélyes vállalkozás. Éppen ezért sok keletnémet próbálkozik azzal a módszerrel, hogy menedéket kér nyugatnémet diplomáciai képviseleten. (folyt.)
1989. augusztus 8., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
- A műkorcsolya közvetítéssel kapcsolatban, jó lenne ha a Gyulai azt közvetitené ami a képernyőn van, nem azt amit ő akar.
- Lehetne a kocsi kipufogója elé szerkeszteni egy berendezést, ugy hallotta a TV-ben hogy már van, de drágák, lehetne egy kicsit " alacsonyítani" az árakat. - 896-o27 Szombat éjjel 1/4 1-kor a Vasárnapi Hirekből olvastak fel, nem tudja, hogy tisztában vagyunk e azzal, hogy hetilap, de napilag ára van. Kérdezzék meg az illetékest, mióta napilap a hetilap ?
- 81-657 Tata: Ha lehetne, tegyék az esti filmet korábbra, hogy a TV Hiradót is tudják nézni.
- 835-103 Koszorús Ferencné: A Végső visszaszámlálás c. számot nem tudták végig leadni, mert kezdődött a Telesport, kérik hogy adják le egészben.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|