|
|
|
|
Berecz Frigyes tájékoztatója az ipar helyzetéről és feladatairól (1.rész)
|
1989. január 31., kedd - 1988-ban az iparban nem születtek kiugró gadálkodási eredmények, de a szerkezetátalakítási törekvések valóra váltásában az egyes ágazatok szerény sikereket elértek. Így jellemezte az elmúlt esztendő ipari eredményeit Berecz Frigyes ipari miniszter keddi sajtótájékozatóján. Mint mondta, az állami ipar eredményei az előző évhez képest 1-2 százalékkal visszaestek, ugyanakkor az ipari szövetkezeteké és a magánkisiparé javultak. Különösen a gépipar teljesítménye maradt el, elsősorban a közlekedési eszközök szocialista exportjának erőteljes csökkenése következtében. A kohászat viszont kihasználta a tőkés piacon tapasztalt konjunktúrát, e piacra jóval többet exportált mint korábban, és egyes termékek árát 50-60 százalékkal is emelni tudta.
A miniszter arról is szólt, hogy fokozatosan megszűnik az ipar költségvetési támogatása. Néhány évvel ezelőtt költségvetési befizetéseik egynegyedét, több mint 40 milliárd forintot az állam visszajuttatott különböző támogatások formájában, tavaly ez az összeg már csak 26 milliárd forint volt. Az idén a bányászat, a kohászat és a könnyűipar még kap kisebb támogatást, összesen 11-12 milliárdot, de a vegyiparé megszünik, a gépiparban pedig az eddiginél is magasabb lesz az elvonás aránya. 1989-ben a költségvetési befizetések 26 százalékát, mintegy 140 milliárd forintot az iparnak kell teljesítenie. Berecz Frigyes kiemelte, hogy a jövőben a kutatásoknak, fejlesztéseknek fokozottabban kell szolgálniuk a szerkezetátalakítási programot. Az e célra juttatott összegek 80 százaléka már eddig is a feldolgozóipar fejlődését segítette, és csak 20 százaléka az anyagkitermelő ágazatokat és az energiaipart. Összhangba kell hozni a műszaki fejlesztéssel kapcsolatos beruházáspolitikát is. Külföldi tapasztalatok szerint az ilyen jellegű fejlesztéseknek a beruházási vonzata tízszeresen haladja meg a műszaki fejlesztésre közvetlenül fordított összegeket, nálunk ez a különbség legfeljebb csak négyszeres. A közelmúltban befejezett fejlesztések közül a paksi erőmű bővítése, a Dunai Vasmű kokszolójának felépítése, a Videoton Thomson licenc-vásárlása, a Taurus vagy a Papíripari Vállalat beruházásai szintén a szerkezetátalakítást szolgálják, csakúgy mint a még folyamatban lévő korszerűsítések, köztük a Rába új szerelőcsarnokának építése, a bükkábrányi fejlesztés, vagy a BVK és a TVK műanyagfeldolgozó kapacitásának bővítése. (folyt.köv.)
1989. január 31., kedd 16:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
- A műkorcsolya közvetítéssel kapcsolatban, jó lenne ha a Gyulai azt közvetitené ami a képernyőn van, nem azt amit ő akar.
- Lehetne a kocsi kipufogója elé szerkeszteni egy berendezést, ugy hallotta a TV-ben hogy már van, de drágák, lehetne egy kicsit " alacsonyítani" az árakat. - 896-o27 Szombat éjjel 1/4 1-kor a Vasárnapi Hirekből olvastak fel, nem tudja, hogy tisztában vagyunk e azzal, hogy hetilap, de napilag ára van. Kérdezzék meg az illetékest, mióta napilap a hetilap ?
- 81-657 Tata: Ha lehetne, tegyék az esti filmet korábbra, hogy a TV Hiradót is tudják nézni.
- 835-103 Koszorús Ferencné: A Végső visszaszámlálás c. számot nem tudták végig leadni, mert kezdődött a Telesport, kérik hogy adják le egészben.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|