|
|
|
|
A Jurta Szinházi találkozó
|
München, 1989. február 25. (SZER, Világhíradó) - Ma késő este fejeződik be a Jurta Színházban rendezett Munkásszolidaritás "89 elnevezésű tanácskozás, amelynek célja a munkásproblémák megvitatása mellett önálló munkás-érdekvédelmi szervezetek létrehozása. - Az eddigi eseményekről az Új Index Hírszolgálat vezetője, Molnár Tamás számol be: - Ma reggel 9 órai kezdettel a budapesti Jurta Színházban Munkásszolidaritás 89 címmel megkezdte munkáját az első magyar munkás-konferencia. A szervező bizottság tagjai - a FIDESZ munkáscsoport karöltve más munkáscsoportokkal - február 1-ején röplapot és meghívót bocsájtott ki, amelyben együttműködésre hívták fel a magyar munkásságot: gondolkozzanak közösen a munkás- önkormányzatról, a munkástanácsokról, a munkásrészvényekről, a bérreformról, az adóintézkedésekről, a munkanélküliségről, a szegénységről és az önálló munkásszervezetek lehetőségéről. A tanácskozást Hanecz Péter elnök (FIDESZ) nyitotta meg. Az elnökségben helyet foglaltak: Gyilli György (?) Munkásszolidaritás, Győri Molnár Péter (FIDESZ), János Levente (FIDESZ munkáscsoport), valamint Bartók Gyula (FIDESZ) választmányi tagok. Előadások hangzottak el a magyar politikai-, gazdasági- és az erkölcsi válság természetéről és okairól, a magyar munkásság helyzetéről, hazánk történelmének sorsfordulóiról és az ebből levonható tanulságokról, s rövid áttekintést adtak aktuális politikai kérdésekről. (...) Felkért előadók és előadások a tervezet szerint: Szálai Erzsébet (TDDSZ) a Munkásönkormányzatról és a munkástanácsokról, Bartók Gyula, Litházi Bertalan (FIDESZ) a tulajdonjogokról és a munkásrészvényekről, Solt Ottilia (MDF) a Munkanélküliség és a szegénység kérdéseiről, valamint Forgács Pál (TDDSZ) Az önálló munkásszervezetek lehetősége hazánkban címmel. A tanácskozáson körülbelül 400-500 fő vett részt, döntő többségében ifjúmunkások. A színház előterében kiadványokat árusítottak. Kapható volt többek között Munkás címmel a Munkások a Demokráciáért Csoport folyóirata, melyet Bottyán-Kis Mihály szerkesztett. Ebben többek között olvasunk a TDDSZ céljairól, a brassói munkásfelkelésről, továbbá munkásverseket és különböző hasznos információkat. Este kilenc órai kezdettel sajtókonferenciát terveznek a munkás- tanácskozás, a Munkásszolidaritás szervezői. +++
1989. február 25., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
- 4o3-699 dr. Szentes Ferencné:
Miért hazudik a Reform es a Televizió akkor amikor a Magyar Nemzetben olvasta, az év első embere, nem a Grósz, hanem a Pozsgay, második a Grósz, és a harmadik a Király.
- 694 - o39 Füleki Győző: Tegnap délben ellopták az autóját, rendszáma: GF 52-29 Kéri a segítségünket! Piros Zastawa.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az ideiglenes pártvezetőség kibővített ülést tartott, amelyen az Ideiglenes Intézőbizottság és az Operatív Bizottság egyidejű megszüntetése mellett, Ideiglenes Vezetőséget, valamint szervezési és egyeztetési bizottságot választottak, meglehetősen viharos körülmények között. (D/6) Lényeges kérdés volt, hogy kik lesznek a Politikai Bizottság tagjai. A pártalkotmány szerint ugyanis ennek a bizottságnak rendkívül széles, szinte döntő jogköre volt."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|