|
|
|
|
Az Országgyűlés csütörtöki munkanapja (3. rész)
|
Ő azt javasolta, hogy a kormány jövő április 30-ig számoljon be a Parlamentnek a költségvetés teljesítéséről, s ha szükséges, tegyen javaslatokat az előirányzatok módosítására. A jelen előterjesztést pedig a plénum csak formálisan fogadja el azzal az igénnyel, hogy néhány hónap múlva egy alaposabban megtárgyalt, a gazdasági következményeket is feltáró anyag kerüljön a képviselők asztalára.
Kisebb vihart keltett a vita során Borz Miklós, kisgazdapárti képviselő felszólalása, mivel Magyarország fenyegetettségére hivatkozva érvelt amellett, hogy ne faragjanak le a honvédelmi tárca költségvetéséből. Borz Miklós hazánkat például Izraelhez hasonlította, mondván: Magyarország is ellenséges államokkal van körülvéve.
A felszólalásra elsőként Orbán Viktor reflektált, s a Fidesz frakció nevében elfogadhatatlannak ítélte a kisgazdapárti képviselő külpolitikai helyzetértékelését. Ezt követően Jeszenszky Géza külügyminiszter, majd a Független kisgazdapárt frakciója nevében - a távollévő Torgyán József frakcióvezetőt helyettesítő - Oláh Sándor is elhatárolta magát Borz Miklós felszólalásától.
Ezután a hozzászólások visszatértek a normális kerékvágásba. A képviselők többsége kapcsolódott egy-egy előző véleményhez, új elemként csupán azt vetették fel, hogy a költségvetési terv meglehetősen mostohán bánik az aprófalvakkal, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségekkel. Erről több nemzetiségi képviselő külön sajtótájékoztatón fejtette ki álláspontját.
Az elnöklő Dornbach Alajos délután 5 órakor a költségvetés részletes vitáját elnapolta, az pénteken folytatódik. (folyt. köv.)
1990. december 27., csütörtök 17:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
- 4o3-699 dr. Szentes Ferencné:
Miért hazudik a Reform es a Televizió akkor amikor a Magyar Nemzetben olvasta, az év első embere, nem a Grósz, hanem a Pozsgay, második a Grósz, és a harmadik a Király.
- 694 - o39 Füleki Győző: Tegnap délben ellopták az autóját, rendszáma: GF 52-29 Kéri a segítségünket! Piros Zastawa.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Az ideiglenes pártvezetőség kibővített ülést tartott, amelyen az Ideiglenes Intézőbizottság és az Operatív Bizottság egyidejű megszüntetése mellett, Ideiglenes Vezetőséget, valamint szervezési és egyeztetési bizottságot választottak, meglehetősen viharos körülmények között. (D/6) Lényeges kérdés volt, hogy kik lesznek a Politikai Bizottság tagjai. A pártalkotmány szerint ugyanis ennek a bizottságnak rendkívül széles, szinte döntő jogköre volt."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|